Utcai futás 

A koronavírus miatt törölték a Tokyo Marathont

Az esemény hivatalos honlapján 10 óra 30 perckor ugyan még nem olvasható a hírek között, de már több nemzetközi portál is beszámolt róla, hogy a koronavírus terjedését megelőzendő, a szervezők törölték a március 1-re tervezett 38.000 fős Tokyo Marathon amatőr versenyét, csak a mintegy 200 fős elit mezőny fog elrajtolni. Így a japán olimpiai csapat válógatóversenyét meg tudják tartani.

Arról már korábban olvasni lehetett, hogy a mintegy 1.800 Kínában élő résztvevőt előbb kérték, hogy önként lépjenek vissza az eseménytől, majd kiderült, hogy Japán nem fog vízumot adni a beutazáshoz, így nem tudnak részt venni az eseményen.
Először a szervezők azt tervezték, hogy maszkokat osztanak majd a résztvevőknek a helyszínen. Mivel a fertőzötte száma Tokyóban folyamatosan emelkedik, változtattak a korábbi terveken, mondván “elsődleges prioritás jelenleg a fertőzés terjedésének megakadályozása”.

A nevezési díjak esetleges visszafizetéséről, illetve az indulási jogok esetleges 2021-re átviteléről még folynak az egyeztetések a szervezők részéről.

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek