HOKA Bondi 8 futócipőtesztTeszt 

HOKA Bondi 8 futócipőteszt

A Bondi sorozat a HOKA egyik legelső modellje, a Cliftonnal együtt már a nyolcadik generációnál tartanak. A HOKA hazai forgalmazójának és a Spuir Futóboltnak köszönhetően hosszabb időre kezelésbe vettünk egy párat a márka talán legjobban csillapító modelljéből, nyúztuk aszfalton, terepen, rövidebb és hosszabb távokon, résztávos edzéseken és regeneráló futásokon. Lássuk, mire jutottunk!

A HOKA márkával elég régi az ismeretségünk, az első párat (talán második generációs Clifton vagy Bondi lehetett) még akkor kezdtem el nyúzni, amikor a Jókai utcába kellett telefonálni Karcsinak, ő tudta, hogy mikor érkezik szállítmány, és félrerakta, amíg odaért az ember felpróbálni.

Egy vissza-visszatérő térdprobléma vezetett el az akkor még egészen új és forradalmi külseje miatt sokak által kinevettet márkáig. A szinte földöntúlian puha talajfogás és a legendás tartósság aztán gyorsan meggyőzött, a futócipő repertoárom állandó darabja lett a Hoka, általában Asics cipők mellett. A fenti tartósság azóta sajnos veszített fényéből, a talpszerkezet bírna több ezer kilométert, a felsőrész azonban nem mindig tartja vele a lépést. Az egyik Bondi 4-esembe azonban még így is sikerült több mint 3300 km-t belepakolni a nyugdíjazása előtt.

Bondi 8 szeptember közepén került hozzám, azóta nagyjából 300 kilométert sikerült beletenni. A 7 kilométeres első próbától számos szigetkörön át egy 73 kilis 6 órás versenyig futottam benne aszfalton, rekortánon, terepen, száraz és nedves talajon is.

Összecsiszolódtunk, megszerettem, az eddig talán legjobb Hokám, bár a Speedgoat 5 is nagyon pályázik erre a címre.

Külcsín, megjelenés

A cipő nyolcadik generációja első ránézésre visszatért a gyökerekhez. A feltűnően széles és magas talprész miatt már-már „bohóccipő” kinézete van, de ezeknek az elemeknek funkciója van. A saroknál 39 mm magas talp nem csak ránézésre „emeletes”, de belelépve is érezhetően magasabbról szemléli az ember a világot.

A talpra épített felsőrész viszont meglepően karcsú és kecses. Nem csak ránézésre, érzésre is. A dupla rétegű, szőtt lyukacsos anyag nem csak jól szellőzik, de a nedvességet is kivezeti.

A széles, lapos cipőfűző csíkozott szövésének és a felső két lyuknál vékony műanyaggal megerősített kiképzésének köszönhetően már megkötés előtt stabilan tart, a meghúzott fűző nem lazul ki. A közepesen vastag nyelv megvédi a lábfejet, ha esetleg túl szoros lett a kötés. Az olyan futóknak, akik nem egyszer kötik meg a cipőt, és utána ki-be lépkednek belőle, hanem minden alkalommal ki és bekötik, ezek hasznos kis apróságok. 

A félig rögzített nyelv egy elég érdekes megoldás. A talp belső felén egy gumis anyag rögzíti a talphoz, míg a külső részen szabadon mozog. A pontos funkcióját nem sikerült megfejteni, talán azért ilyen, könnyebben bele lehessen lépni a cipőbe, viszont a nyelv ne mozduljon el futás közben.

A Bondi 8 több színben is kapható, a halvány szürkétől a sárgán át a feketéig. Ez utóbbi kicsit unalmas és konzervatív, az összes többi viszont elég menőre sikerült. A kedvencem az általam is nyúzott „Goblin blue/Mountain spring” fantázianevű, a valóságban inkább fehér-sárga-szürke kombináció.

Kényelem

A Bondi 8 talán a leghokább Hoka, a jelenleg kapható modellek közül mindenképpen. Ez alatt az extrém párnázottságot, csillapítást, valamint a választott tereptől független stabilitást értem. A talprész lelke a már korábbi modellekben is használt CMEVA-hab, ami most még könnyebb és lágyabb. Akár a futás, akár a gyaloglás (sokan gyalogláshoz, Nordic Walkinghoz is ajánlják a cipőt) olyan érzés, mintha puha vattacukron lépdelne az ember.

A hosszított és lekerekített, teljesen megújult sarokrész még jobban segíti a talajfogást és az átgördülést. A cipő dropja (sarok-és lábujjak közötti magasságkülönbség) 4 mm. Az alacsony drop a középtalpra érkezés felé tereli a használót. Persze a keményen sarokra érkezők sem fognak csalódni, a vastag sarokrész (ez érdekes, a gyártó katalógusa szerint 33mm, de az interneten szinte mindenhol 39 mm-rel találkozni) bármit elnyel. Ez a tulajdonság főként a nagyobb tempójú lejtőzéseknél hasznos.

A közel 4 cm vastag talp nem igazán hajlékony, de ez nem is hiányzik, még így is a robosztusságát messze meghazudtoló dinamikája van a cipőnek.

A felsőrész a lábfejre simulva körülöleli azt, a sarok megfelelően párnázott, a lábujjaknak kialakított hely egy főnyeremény. A lábujjkörmeim a legkisebb kényelmetlenséget is azonnal vízhólyaggal, majd lepotyogással jelzik, de ebben a cipőben egy 73 km-es, 6 órás futás alatt sem jelentkezett semmi probléma. Mind szélességben, mind magasságban ideális egy átlagos lábfejű futó számára (a széles lábfejűek válasszák a wide változatot). 

Az első futások alkalmával éreztem valami kényelmetlenséget a talppárnám belső részén, ott ahol a cipő betétje a felsőrésszel találkozik. Ennek nem találtam meg az okát, kb. 30 km után el is tűnt, valószínűleg ennyi idő kellett, hogy a cipő és a lábam összecsiszolódjanak.

Stabilitás/tartás

A Hoka Bondi 8 egy neutrális futócipő, azaz nincs a középtalp részben egy extra megerősítés a pronáló lábú futók számára. A széles és feszes talp, a megemelt boltozat és a jól tartó felsőrész azonban enyhén pronáló futók számára is tökéletes tartást biztosít. A sarokgallér tartása már-már egy terepcipőt idéz, de ezt feledteti a megfelelő párnázottság.

A fentieknek köszönhetően a cipő minden tempónál megfelelően tartja a lábfejet, rendkívül kiegyensúlyozott benne a futás. A dinamikus, éles kanyarokban sem érezni bizonytalanságot. Száraz körülmények között átlagos hazai terepeken is megállja a helyét (sziklás talajon nem az igazi).

Akinek első Hokája lesz és szűk lépésekkel fut, a széles talppal néha lábszáron rúghatja magát. Ez viszonylag keveseknél fog előfordulni, ehhez azért már tempós futás és magasra emelt sarok szükségeltetik.

Súly

A cipő talán egyetlen hátránya a súlya. Persze minden relatív. Aki rendszeresen használ robosztusabb terepcipőket is, észre sem fogja venni a US 10,5-ös méretnél mért 340 grammot. A katalógusban a 9-es méretre a gyártó által megadott 303 gr áll szemben pl. a Clifton 8 252 grammjával.

Mivel azonban nem egy versenycipőről beszélünk, ez senkinek ne szegje kedvét. Az extra párnázottságot és kényelmet biztosító anyagfelhasználás a cipő súlyában köszön vissza.

Tartósság

Az 1 hónap alatt megtett közel 300 kilométer nem sok nyomot hagyott a cipőn, leszámítva az őszi időjárás okozta sárfoltokat. A CMEVA-hab egyáltalán nem tömörült (egy új cipővel összehasonlítva).

Az extra gumiréteggel megerősített talp kopórétegén szinte semmi nyoma az eddigi használatnak.

A kétrétegű szövött felsőrész szintén tartósnak tűnik. Az viszont még a jövő zenéje hogy a korábbi Hokák egyik típushibája, a talp és felsőrész találkozásánál a szövet elszakadása ennek a modellnek is a rákfenéje lesz-e.

Felhasználhatóság/összefoglalás

A Hoka Bondi 8 egy tökéletes cipő mindennapi edzésre, regeneráló futásokra azoknak, akik a maximális párnázottságot szeretnék párosítani a stabilitás érzésével. Jó választás ez a cipő a hétköznapi kilométergyűjtésre, hosszú futásokra, akár ultratávokra is, főleg akkor, ha nem a tempó a lényeg.

Ez utóbbit állítást részben cáfolnám is. Tény, hogy a Bondi 8 nem egy versenycipő, de ez nem azt jelenti, hogy csak hosszú, lassú futásokra megfelelő. A hosszított sarokrész által javított átgördülés és a feszes talp nagyon jó dinamikát ad a cipőnek, ami teljesen megfelelő a 4 percen kicsit belüli tempónál végzett résztávos edzéseken is. Aki sokat fut ennél gyorsabban edzésen, annak tényleg nem ez lesz az edzőcipője, de a nagy többséget ez nem fogja zavarni.

A talp tapadása megfelelő, kis kicsúszásokat nagyobb tempónál, kezdődő esőben nyálkássá váló rekortánon és macskakövön éreztem. A már „megfelelően átnedvesedett” felületeken újra megfelelő volt a tapadás.

Összességében a Bondi 8 egy remek cipő, remélem az átlagosnál több kilométert futunk együtt.

 A tesztcipőt köszönöm a Hoka magyarországi forgalmazójának és a Spuri Futóboltnak.

 Tamás Krisztián Tapír

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek