Kozák LucaPályaatlétika 

„Mintha csak nekem találták volna ki” – interjú Kozák Lucával

Kozák Luca úgy érzi, számára lehet a legideálisabb, hogy 2023-ban Budapest rendezi WA Atlétikai Világbajnokságot, ahol – ha minden a tervek szerint alakul, – élete legjobb formájában állhat rajthoz. Az eddigiekről, valamint az eljövendőről beszélt a Budapest 2023 Programba való bekerülése nyomán, a debreceniek immár országos csúcstartó gátfutója, írja az atletika.hu.

– Hogyan talált meg téged a sport?
– A testvéreimhez hasonlóan, mindig is mozgékony voltam, így a szüleink edzésről-edzésre vittek minket. Ebben a korai időszakban a lehető legtöbb sportágat kipróbáltuk: a csapatsportok mellett az egyéni sportágak között is válogattunk.

– Ebben az egyik állomás az atlétika volt?
– Igen. 13 éves koromban az egyik barátnőm eldöntötte, hogy ő magasugró lesz, s mint az lenni szokott, meginvitált engem is az atlétikapályára. A gyorsaságomra nagyon hamar fény derült, így az erre épülő versenyszámokat szerettem meg igazán. Gátfutásban először egy négypróba-verseny miatt indultam, ami ellen akkor még tiltakoztam. Végül a Puskás Ferenc Stadionban tartott versenyen szerettem meg igazán ezt a versenyszámot.

A gyorsaságodat még mostanság is kamatoztatod a síkfutó számokban, hiszen például 2018-ban 4×100 méteres váltóban értetek el országos csúcsot.
– Abszolút. Ez általában fontos része a felkészülésnek, de a nemzetközi színtéren egyértelműen a gátfutás az elsődleges.

– Egy hezitáló fiatal atlétának miért ajánlanád, hogy mégis a gátfutást válassza fő számának a síkfutás ellenében?
– Elsősorban azért, mert sokkal izgalmasabb, mint egy 100 méteres sprint, hiszen 10 gátvétel alatt bármikor hibázhatsz, az egész versenynek bizonytalanabb a kimenetele, mint egy síkfutó számnak. Komoly mozgáskoordinációt igényel, változatos edzésmunkával lehet megalapozni a jó teljesítményt, illetőleg a legmagasabb szinteken újra előkerül, hogy a sok hibázási lehetőség miatt borul az adott verseny „papírformája” és a legnagyobbak ellen is komoly sikereket lehet elérni.

– Az idei évben fedett pályán beállítottad az országos csúcsodat 60 méter gátfutásban, majd jött a karantén-időszak, ezzel pedig egy sor olyan hír, amely versenyek halasztásáról, törléséről szólt. A később elért szabadtéri országos csúcs tükrében hogyan látod az elhalasztott olimpiát?
– Ahogyan az sem bántott, hogy a Turkuban futott 12.83-as idő alapesetben olimpiai szintet érne, úgy a 12.71-ről is azt gondolom, hogy jókor, a várakozásaimat jócskán felülmúlva tudtam megfutni. Úgy látjuk edzőmmel, Suba Lászlóval, hogy ennek a szezonnak köszönhetően sokkal magasabb szintről tudjuk elkezdeni az olimpiára való felkészülést. Az olimpia halasztása számomra, – mint sok fiatal felnőtt atléta esetében – remélhetőleg előnyömre fog válni, hiszen nyertem egy teljes évet a felkészülésre.

– Úgy tudom, hogy már elkezdted az alapozást a jövő évre. Hogyan állt össze a szezon lezárása utáni időszak?
– Kéthetes pihenő után, nagyjából hat héttel ezelőtt álltunk neki az alapozásnak, így mostanra tudtuk elkezdeni gyorsabb munkát végezni, előkerült a szöges cipő is. A közeljövő még bizonytalannak látszik, nem tudjuk, hogy a fedett pályás szezon miként alakul, de jó volna külföldi versenyeket beiktatni a későbbiekben.

– Hogyan alakulnak a főbb versenyeid a következő pár évben?
A Budapest 2023 Programba való bekerülés előre bocsátja, hogy a következő két és fél évben a felkészülésem a budapesti atlétikai világbajnokságon való minél jobb szereplést veszi célba. Olyan ez a 2023-as vb, mintha csak nekem találták volna ki. A legjobb korban, talán a legjobb formában állhatok oda a 100 méteres gátfutás rajtjaihoz. Ugyanakkor a 2021-es évben még abszolút a tokiói olimpián való minél jobb szereplés határozza meg a felkészülést. Továbbá számomra nagyon fontos a Toruń-i fedett pályás EB is, amely versenyen 2019-ben nem tudtam döntőt futni. Ezt most mindenképpen szeretném pótolni. Abban reménykedem, hogy jövőre a vírushelyzet már nem fogja megakadályozni a fedett pályás világversenyek megrendezését. 2022-ben világ- és Európa-bajnokságot is rendeznek, ami különlegessé fogja tenni azt az évet.

– Dr. Baji Balázs londoni bronzérme sokat lendített a gátfutás népszerűségén. Mit gondolsz, a 2023-as világbajnokság is hasonló hatást fog elérni?
– Valóban, Balázs bronzérme a magyar atlétika homlokterébe helyezte a gátfutást, és azt gondolom, hogy 2023-ban egy eredményes magyar csapat nem pusztán egyes számok népszerűségét lesz képes növelni, hanem a magyar atlétika egészének jelenthet majd nagy előrelépést a sportágak közötti „népszerűségi versenyben”.

Fotó: atletika.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek