Mo FarahPályaatlétika 

Mo Farah is szerepel a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorban

Mo Farah négyszeres olimpiai bajnok brit hosszútávfutó részt vesz a Magyarországon is ismert, Celeb vagyok, ments ki innen! című televíziós valóságshow-ban, az atlétikai szövetség szerint ezzel veszélyezteti tokiói felkészülését – írja az index.hu.

A műsor lényege, hogy ismert személyiségek a dzsungelbe mennek és maguk szerzik be az élelmüket különböző feladatok teljesítésével. A pandémia miatt ezúttal Észak-Walesben kell a kihívásokkal megküzdeniük a hírességeknek.

Mo Farah szerepvállalását nem fogadta örömmel edzője, és a szurkolók is aggodalmuknak adtak hangot a kalandban rejlő veszélyek miatt, valamint a brit atlétikai szövetség (UKA) szintén bírálta döntését. A futónak ugyanis a műsor előtt kéthetes karanténba kellett vonulnia, majd várhatóan további három hetet tölt Walesben.

Üzleti szempontból örülök és megértem, ha az atlétáink nagyobb ismertségre tesznek szert. Ugyanakkor ez egy kérdéses lépést, ami kihathat a felkészülésre – mondta Jo Coates, a UKA elnöke a Guardiannak.

Farah, aki Tokióban csak 10 ezer méteren indul, igyekezett megnyugtatni híveit.
Mihelyt a sorozat lezárul, visszatérek az edzésekhez, a november amúgy is csendes hónap a felkészülési időszakomban, az évnek e szakaszában általában nem is tréningezek – nyilatkozta a londoni Mirrornak a II. Erzsébet brit királynő által 2017-ben lovaggá ütött Mo Farah. – Az edzőtábort januárban kezdem, és gond nélkül fel fogok tudni készülni a tokiói olimpiára, a valóságshow nem befolyásolja majdani szereplésemet. A legfontosabb, hogy sérülésmentes és koncentrált maradjak.

Fotó: index.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek