Ötödik helyen teljesítette a Spartathlont Zétényi Szvetlána
Életében először indult a Spartathlonon, és egészen elképesztő futással nem csak hogy célba ért, hanem a hölgyek között az élmezőnyben végezve ötödikként jutott el Leonidasz király spártai szobráig. Az oroszországi Togliattiban született, de már hosszú évek óta Békéscsabán élő egykori Békéscsaba–Arad–Békéscsaba szupermaraton-győztes Zétényi Szvetlána a görög történelmi város közönségét is meghódította, írja a beol.hu.
Mert, hogy a Spartathlont most is nagy figyelem övezte, minden egyes célba érkező, legyen az görög, magyar, vagy éppen maláj, lelkes biztatás, nagy ováció közepette tehette meg a pálmafák árnyékában a 246 kilométeres verseny utolsó métereit.
Az ultrafutás egyik legnagyobb világeseménye szombaton fejeződött be, de Zétényi Szvetlána még napokkal a célba érkezés után is a hatása alatt volt.
– Az idő múlásával ugyan szépülnek az emlékek – mondta a Kopp Békéscsabai Atlétikai Club ultrafutója, akit még Görögországban értünk utol. – Már most a jövő évi Spartathlont tervezem, mert szeretnék újra elindulni ezen a csodálatos viadalon.
Szvetlána életében először veselkedett neki a klasszikus 246 kilométeres versenyne. Nagyon hosszú volt a várakozás, hiszen, ha a pandémia miatt tavaly nem fújják le, akkor vélhetően az idei után már nem egyszeres, hanem kétszeres teljesítője lenne az 1983 óta létező Spartathlonnak.
– Nagyon rosszul esett, hogy tavaly elmaradt a Spartathlon. Ide már bejutni sem egyszerű, hiszen nem sorsolás alapján osztják a rajtszámokat, kvalifikálni kell – folytatta Zétényi Szvetlána. – Jómagam a 24 órás bajnokságon elért 233 kilométerrel jutottam ki a görögországi versenyre. A legfontosabb célt az jelentette, hogy bent legyek a 36 órás szintidőn belül, de nagy álmom az volt, hogy 30 órán belül fussak. Ehhez képest 28 óra 26 perc és 25 másodperc alatt tettem meg a több mint egy napig tartó verseny távját. Ezzel az eredménnyel az előző Spartathlonon második lettem volna a női mezőnyben.
Szvetlána szerint nem az iszonyatos távolság jelentette a legnagyobb nehézséget, hanem az óriási hőingadozás és a változatos, hegyes, dombos terepviszonyok.
– Az elején 26 fokos meleg volt, estére azonban 4 fokra lehűlt a levegő – avatott be a körülményekbe a csabai futó. – A hegyekben fújt a szél, másnap hajnalban 6-7, egy óra elteltével már 22 fokot mutatott a hőmérő. Alföldön élőként nagyon hiányzott a szintes futás, ezért a családi nyaralást is úgy szerveztük Horvátországban, hogy legyen lehetőség a hegyes viszonyok közötti edzésre. A versenyen az emelkedőkre – így például az 1100 méter magas Parthenio-hegyre – félig futva, félig gyalogolva kaptattam fel. Menet közben egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy éppen hányadik helyen állok, bár nagyjából tisztába voltam vele. Már önmagában az nagy dicsőség, ha célba érünk.
A frissítő pontokon helyezkedtek el a kísérők, Felföldi Sándor, dr. Kovács Katalin és férje, Klokocs István, akik nagyon sokat segítettek.
– A három kísérő mellett szeretnék köszönetet mondani Maráz Zsuzsannának, akinek ez volt az ötödik Spartathlonja. Eddig mindig dobogós helyet szerzett, kétszer győzött, egyszer harmadik volt, és most már kétszeres második.
A verseny közben egyszer sem merült fel, hogy feladja, bár azért akadtak nehéz időszakok. Hosszabb időre nem állhatott meg, csak percekre, egy rövidebb gyúrás erejéig, vagy hogy megigyon egy kávét, és egyen.
– A legnehezebb az utolsó két óra, utolsó tíz kilométere volt – mondta. – Lefelé lejtett az út, de annyira beállt az izomzat, hogy nehezen tudtam már futni, de igazán fejben kellett erősnek maradni.
