Pályaatlétika 

Berlin 2018 EB – Két magyar lány a 100 gát elődöntőjében

Tetszik, megosztom:

Berlinben is 29 fok meleg volt, amikor negyednyolckor elkezdődött az esti program. Az első futószámban, 100 méteres gátfutás elődöntőjèben két magyar hölgynek is szurkolhattunk. Az elsőben rajtolt Kerekes Gréta, aki szoros versenyben a mezőnnyel, jó ritmusú futással 13,23 mp  idővel hetedik helyen ért célba.

Kerekes Gréta - Berlin 2018 / fotó: MASZ, Igaz Bálint“- Lehetett volna jobb, sajnos a 2. és 3. gát között csaknem összeakadt a lábam – nyilatkozott az idén jó eredményeket elért devreceni futónő. – Bevallom, vannak mentális dolgok, amelyek némileg elterelték a figyelmem, de örülök, hogy jobb eredményt értem el, mint két éve, Amszterdamban. Ezt tanulópénznek veszem, s erősebben megyek haza.”

A harmadik elődöntőben indult Kozák Luca, aki kiemelt státuszának megfelelően kivàlóan futott, végig eséllyel a továbbjutásra. de szoros befutóban, minimális különbséggel – 12,96 –os igen jó időt futva – ötödiként célba érve lemaradt a továbbjutásról.

“- A gátvételem nem mindig elég gyors, ilyen az egész szezonom, végig rugdosom a gátakat – mondta a szintén debreceni atléta. – De így is jó időt értem el, itt vagyok 22 évesen. Akik az élmezőnyben vannak, tapasztaltabbak nálam.”  Kozák Luca hozzátette, nehéz volt, hogy kiemeltként az elődöntőben volt az első futása. Futamonként az első kettő és a két legjobb időeredményt elért atlètanő jutott döntőbe. A két gátas számára nem ért véget az EB, vasárnap a 4×100-as váltóban is érdekeltek.

Forrás: atletika.hu


Tetszik, megosztom:

Related posts