Borza Helga, a boldog Spartan-harmadik
A közelmúltban rendezték meg Svájcban a Spartan Race Európa-bajnokságot, amelyen az ügyvédjelöltként dolgozó debreceni sportoló korosztályos bronzérmet szerzett a női mezőnyben, írja a csupasport.hu.
Milyen volt a verseny?
Nagyon nehéz! – mondta a Csupasportnak a Spartan Race harmadik helyezettje, Borza Helga. – Huszonhárom kilométer volt a táv ezerötszáz méter körüli szintemelkedéssel, és több mint harminc akadállyal. Az emelkedők java a pálya első felében várt a mezőnyre. Annyira nem lehetett haladni, de a lejtőkön és az akadályoknál „kiegyenlítettem a számlát”. Az akadályoknál mindössze négy hibám volt, abból kettő a dárdahajításnál. A másik kettőnél már annyira elfáradt a fogásom, hogy nem is próbálkoztam a feladattal, viszont sok akadályt – olyat is, amely korábban kifogott rajtam – most gond nélkül teljesítettem. Összességében nagyon boldog vagyok, hogy harmadik lettem, nem számítottam ilyen jó eredményre. Ha csak az első tízbe jutok, annak is örültem volna. Külön élmény volt, hogy ilyen csodás helyen vehettem részt az Európa-bajnokságon, a svájci Alpok megkoronázta és feldobta a versenyt.
A jó eredményig, a bronzéremig vezető út is izgalmas, de hogyan lehet az ilyen komplex kihívásra felkészülni?
Egy héten általában ötször, néha hatszor is edzek, egy ideje több erősítést végzek, mégpedig kétszer-háromszor. A felkészülés többi részét a futás teszi ki. A Spartan Race-hez kifejezetten fontos a fogás- és az alaperő fejlesztése, különösen nekünk, nőknek, hiszen felsőtestben gyengébbek vagyunk, így most erre nagyobb hangsúlyt fektettem a felkészülés alatt. Néha még versenyeken bizonytalannak érzem magam egy-egy feladatnál, és jó lenne, ha nem ezen úszna el az eredmény. Futásban általában a hét végén van a hosszabb terepfutásom, sokszor huszonöt-harminc kilométer is, de ha nagyobb távra készülök, akár negyven is lehet, hét közben gyorsító edzésem is van, a többi pedig könnyebb futásból áll. A teljes adag heti hatvan-nyolcvan kilométerre jön ki átlagban. Gyakran járok a Bükkbe, a Mátrába, a Zemplénbe, hogy hegyet lássak, hiszen itt, az Alföldön nincs lehetőség erre. A hegyeink egyike sem olyan, mint az Alpok, de a félkészüléshez megfelelő.
Mit tanácsol, akik ilyen kihívást választanak, egyedül vagy edzővel készüljenek?
Az elmúlt öt évben – tehát azóta, amióta spartanozni kezdtem – egyedül készültem, nehezen viseltem volna, ha más mondja meg, mit csináljak. Később rájöttem, a fejlődéshez szükség van a szakértő szemre is, így két hónapja edzővel dolgozom. Jó az együttműködésünk, annak ellenére, hogy nehezen bírom a kötöttségeket, és a fejlődésem is ezt mutatja. Viszont egyén- és célfüggő, hogy edzővel készüljön-e valaki, ebben nem tudok tanácsot adni, de a lényeg, hogy közelebb kerülhessünk saját célunkhoz, és élvezzük is a sportolást. Ha fontosak az eredmények és az optimális fejlődés elérése, akkor a jó edző sokat segít.
Mit tartogat a jövő, mi a következő megméretés?
A Spartan Trailen indulok, a versenyen akadályok nem lesznek, csak futás, mégpedig tíz kilométer négyszáz méter szintemelkedéssel. Akadályversenyt nem tervezek már idén, kivéve, ha Abu-Dzabiban megrendezik a világbajnokságot, mert sikerült kvalifikálnom. Október végén a Vértes Terepmaraton ultratávján indulok, jövőre pedig a Lavaredo Ultra Trail nyolcvan kilométeres távját szeretném teljesíteni, az ötvenes távot ugyanis már kétszer lefutottam. Emellett Spartan Ultrán is szeretnék részt venni, mert évente egy ilyen kihívásra szükség van. Szeretnék hosszabbakat futni, a későbbi tervek között szerepel, hogy valamelyik száz kilométeres terepversenyen is elindulok, és a Spartan Ultra-világbajnokságon is ki akarom magam próbálni. Huszonnégy órán keresztül kell akadályokkal teli kört teljesíteni.
Fotó: csupasport.hu
