Több mint hatszázan álltak rajthoz a 112. mezei futó bajnokságon
Szombaton délelőtt elrajtolt Magyarország 112. mezei futó bajnoksága. Az ország minden pontjáról érkeztek sportolók, összesen 634 -en álltak rajthoz a kecskeméti szabadidőközpontban, ami már negyedik alkalommal adott otthont az eseménynek. A versenyt Gyulai Miklós, a MASZ elnöke és Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester nyitotta meg, írja a hiros.hu.
Nagyon sok motiváció lehet, amiért valaki elindul egy futóversenyen, amiért valaki vállalja ezt az életformát. De mindenféleképpen értékesebbé válik, a tapasztalat által, és egy teljesebb életet élhet meg – mondta Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester.
Gyulai Miklós pedig kiemelte, hogy ideális a környezet és a szervezés és ezért lehet házigazdája Kecskemét ezúttal is a futóversenynek. A legrövidebb táv 1 km, ami az U-11-es fiúknak és lányoknak volt. A leghosszabb távot pedig a felnőtt férfiak futották, ami 8000 méter volt. A kormányrendelet szerint péntek óta minden szabadtéri rendezvényen kötelező a maszkviselés. A mai bajokságon sem volt ez másként, viszont a versenyzők és a versenyszámra bemelegítők kivételt képeztek.
Fériak 8 km, nők 5 km
A mezei futás, mint műfaj, különlegessége nem pusztán a terep- és időjárási viszonyoktól, hanem a mezőnyt alkotó sportolók sokszínűségéből adódik. A férfiak felnőtt mezőnyében megmérete magát többek közt a maratoni és a félmaratoni táv idei bajnoki ezüstérmese, Jenkei Péter, a kiváló középtávfutók közül Szögi István Dániel és Kiss Gergő Xavér, a 10 000 méter idei bajnoka, Szemerei Levente. Két “vendégjátékos” is rajthon állt, a két triatlonos kiválóság, Bicsák Bence és Faldum Gábor. Nem is akármilyen eredménnyel, hiszen Bicsák, aki volt már U23-as atlétika EB 7. helyezett 10.000 méteren, az egész mezőnyt maga mögé utasította, míg Faldum 5. helyen ért célba.
A női mezőnyben is hasonlóan színvonalas mezőny vágott neki . Itt is rajthoz állnak kiváló középtávfutók, Bartha-Kéri Bianka, K. Szabó Gabriella, a maraton bajnokság idei győztese, Szabó Tünde, a kiváló akadályfutó, Mógor Boglárka és a 10.000 méteres bajnokság győztese, Böhm Lilla is. Böhm meggyőző fölénnyel, közel 40 másodperces előnnyel nyert, az ezüstérem sorsáról viszont csak egy másodperc döntött K. Szabó Gabriella és Nagy Julianna között.
Eredmények:
Férfiak (8 km)
1. Bicsák Bence (PSN Zrt.) – 23:14
2. Szemerei Levente (Szekszárdi Sportköpont) – 23:22
3. Pápai Márton (GEAC) – 23:28
Nők (5 km)
1. Böhm Lilla (BHSE) – 16:41
2. K. Szabó Gabriella (DSC-SI) 17:20
3. Nagy Julianna (Margitszigeti AC) 17:21
További eredmények >>>
Fotó: Facebook/Halász Ádám