Belus TamásHírcsokor Terepfutás 

Vádligörccsel is pályacsúcsot futott

Belus Tamás az Alpok­ban és a Magas-Tátrá­ban is remekül telje­sí­tett, legutóbb a Mátrában ért el új pályacsúcsot – írja a szon.hu.

Belus Tamás nem nyugszik. A tavaly az év extrém sportolójának választott nyíregyházi sportembert január elején sérvvel operálták, és márciusban már vissza is tért a megszokott közegébe.

A Bükki Kilátások Hard terepfutóversenyen a 35 kilométeres, 1350 méter szintemelkedésű Fun Run elnevezésű futamon indult el. A nagyon erős mezőnyben az előkelő nyolcadik helyet érte el a 3 óra 30 perces idővel. Ezzel a remek teljesítménnyel kezdte a versenyévadját, aztán a koronavírus-járványhelyzet az ő forgatókönyvét is teljesen átírta.

Miniedzőtáborban

Sejthető volt, hogy a pandémia kihat a rangos rendezvényekre is. Elmarad például az októberi magyar terepultra bajnoki futam is. Az korábban eldőlt, hogy a legfontosabb versenyemet, a 145 kilométeres TDS-t (az UTMB – Ultra-Trail du Mont Blanc egyik betétfutamát) törölték – említette Belus Tamás. Sokáig nem kesergett emiatt, tudomásul vette a tényt, és a felszabadult időben felkereste Franciaországot. – Nagyon kevés lehetőségem van magashegyi körülmények között készülni. Saját elhatározásból egy miniedzőtábort csináltam az Alpokban lévő Chamonix-ban, „a terepfutás fővárosában”. A kelet-francia város az Arve völgyében, az Alpok főbejáratánál, közvetlenül a legmagasabb csúcsok tövében fekszik, és szinte ­teljes egészében arra rendezkedett be, hogy a turistákat és a síelőket kiszolgálja. No, meg hozzám hasonló terepfutókat. Sok vizet nem zavarunk, mivel a közelben nincs sok víz, hegy viszont annál több.

A hat nap alatt összesen százhetven kilométert futott, több mint tízezer méteres szintemelkedéssel

Az ott töltött hat napban összesen százhetven kilométert futottam. Ebben az a pláne, hogy mindezt több mint tízezer méteres szint­emelkedéssel tettem meg. Nem volt magányos, kiváló magyar terepultrások társaságában edzhettem, úgyhogy rendkívül hasznos hét volt az Alpokban. Tudatosan bejártam az eredeti versenyem útvonalának egy jelentős részét, emellett elkezdtem az ismerkedést a leghosszabb táv pályájával is. Mindezt azért tettem, mert 2022-ben azon szeretnék futni. Tavaly a magyarok közül sikerült elérnem a legjobb eredményt.

A verseny nehézségi fokára jellemző, hogy több mint hétszáz futó adta fel menet közben a küzdelmet a hegyekkel.

Születésnapra pályacsúcs

Májusban töltötte be a 40. életévét Belus Tamás. A kerek születésnapot rekordgyorsasággal tette emlékezetessé a Nagy Szénás-körön.
A Szénás Kör egy népszerű szakasz a Budai-hegységben és a Pilisben. A Nagy Szénás-kör 75 kilométeres, és 2200 méter a szintemelkedése. Alapvetően bármikor bárki teljesítheti, a megadott útvonalon a kihelyezett QR-kódok beolvasásával igazolhatja. Korábban 7 óra 37 perc volt az aktuális legjobb idő, Tamásnak sikerült 6 óra 53 percre módosítania az új csúcsot.

Az év extrém nyíregyházi sportolójának a nyara sem telt tétlenül. A rengeteg edzés mellett két erőpróbára is eljutott. Csóványos, Nagy-Hideg-hegy, Oltárkő, Rakodó, Nagy-Mána – a Börzsöny Trail útvonala nem érintett lakott területet. – Június közepén 5. lettem a Börzsöny Trail 30 kilométeres távján. Nálam ez rövid távnak számít, és kifejezetten jó eredményt értem el.

Azt követően egy újabb külföldi út várt rám, mégpedig a Magas-Tátrai Átkelés nevű teljesítménytúra. Sorozatban harmadszor teljesítettem a környék egyik legtechnikásabb futóútvonalát a Magas-Tátrában. Ennek az az érdekessége, hogy sok mászás és ereszkedés tarkította a futást. A Tátra után jött a Mátra, de előtte még a nyár közepén, egy forró nap déli óráiban új félmaraton egyéni csúcsot futottam.

A Vadrózsa 50-en (ami a hazai viszonyok között nehéz útvonalnak számít) egészen pontosan 52 kilométer volt a táv és 1900 méter a szint­emelkedés. A hirtelen jött nagy meleg ellenére a táv feléig nagyon jól ment a futás, de a hőség és a talán a rosszul választott tempó miatt is folyamatos vádligörcsökkel küzdöttem. Mindenképpen szerettem volna pályacsúcsot dönteni, ám a görcsök lassítottak. Ennek ellenére az 5 óra 19 perces eredményem elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a leggyorsabb legyek, és sikerült megjavítanom a mátrai verseny pályarekordját. Mivel a Vadrózsa a Nemzetközi Terepfutó-szövetség hivatalos megmérettetése volt, ezért még jobban örülök a győzelemnek. Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy a görcsök és a fájdalmak közben sem engedtem el ezt a terepfutást, és kihoztam a napból a maximumot.

Irány a Balaton-part

Az október 3-i, 108 kilométeres Vadlán Ultra Terepig már nem lesz több versenyem. Elkezdtem a felkészülés utolsó szakaszát, a pihenést, a ráhangolódást. Tavaly is jártam a Balaton északi partján, a Keszthelyi-hegységben. A Vadlán Ultra Terep 108 kilométeres távját 11 óra 12 perc alatt teljesítettem, amivel nyertem. Nagyon jó hangulatú, családias verseny volt remek szervezéssel és igazán kedves önkéntesekkel. Remélem, az idén is hasonló impulzusok érnek.

Fotó: szon.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek