4en a KékenTerepfutás Ultrafutás 

Egy hét alatt teljesítették a Kéktúrát: bemutatjuk az 1160 kilométert futó négyest

Még a legprofibb futókat is ámulatba ejtő elszántsággal teljesítette kevesebb mint egy hét alatt az Országos Kéktúra útvonalát egy baráti társaság. A „4en a KÉKEN” nevű csapat hosszú hónapokig tartó tervezés után sikeresen lefutotta váltóban az 1168 kilométeres távot, noha mind a technika, mind az időjárás ellenük játszott. A nehézségek azonban csak plusz erőt adtak nekik. A cél az volt, hogy minél több pénzt gyűjtsenek össze egy alapítványon keresztül a hazai gyermekbaleseti ellátásnak, írja a blikk.hu.

A csapatot Kovács Tibor, Lengyel Róbert, Milutinovity Adrián és Vizi András alkotta, akiket Tarkó Bálint segített.

András azt mesélte a Blikknek, kilenc hónappal ezelőtt találták ki a kihívást. Szerettek volna valami nagy dolgot megvalósítani, hiszen a Covid alatt semmilyen verseny nem volt.

– Naponta 40-50 kilométert futott mindenki, a szintidő 6 órára volt belőve. Amíg valaki futott, egyikünk aludt, a harmadik készült a váltásra, a negyedik pedig segített a következőnek. Béreltünk egy négyágyas lakóbuszt, de sajnos nem működött a szivattyú, és az áramellátással is akadt gond. Így közkutakon fürödtünk, és benzinkúton vételeztünk áramot – idézte fel a Blikknek András, aki Szegeden dolgozik gyermeksebészként. – A legnagyobb nehézséget viszont az időjárás jelentette, ugyanis a futás előtt egy héttel folyamatosan esett az eső. A rajtnál pénteken még napsütés volt, utána viszont három napig végig szakadt. Ez olyan szinten feláztatta az amúgy is nedves talajt, hogy néhol térdig gázoltunk a sárban, vagy éppen csak négykézláb, fákba kapaszkodva tudtunk haladni.

A négy férfit nemcsak az adománygyűjtés motiválta: a tervezett célba érést követő napon volt ugyanis András fiának az óvodai ballagása.

– Tudtuk, olyan nincs, hogy azon ne legyek ott, érzelmileg ez mindannyiunknak fontos volt, ezért tudtuk végig tartani a szintidőt. Végül 6 nap 17 óra 15 perc alatt teljesítettük a kitűzött célt. Megsokszorozta az erőnket, amikor láttuk, hogy az eleinte 200 ezer forint milyen gyorsan gyarapszik, ahogy haladunk előre – mondta mosolyogva András.

Várják még az adományokat

Múlt péntekig 2,5 millió forintot küldtek a támogatók a Gyógyító Angyal Közhasznú Alapítvány bankszámlájára (5690 0051-1054 1254). Az adományokat június 6-ig várják, az összegyűlt összeget pedig szétosztják három fővárosi és három vidéki gyermektraumatológiai intézet között.

Fotó: Facebook/4en a Kéken

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek