A futás most sem hagyta cserben dr. Zacher Gábort
Komoly döntésen van túl az ország legismertebb toxikológusa, a Honvéd Kórház közelmúltig sürgősségi főorvosa, aki nem mellesleg több mint két évtizede szenvedélyes futó. Ez a hobbija már sok nehézségen segítette át, és most sem hagyta cserben.
Az elmúlt néhány nap feszültsége a futás oldaláról teljesen pozitívan jött le – mesélte a BSI nevezési irodájában, ahol a Wizz Air Budapest Félmaratonra intézte a maga és a csapata nevezését. – Tegnap például a margitszigeti kört olyan jó idővel futottam le, ami hat-hét éve sikerült utoljára. Ilyenkor van bőven az emberben feszültség, dühét csalódottságát így ki tudja adni. Amikor hazaértem varacskos disznóként, szakadt rólam a víz, picit meg is áztam, aztán zuhanyoztam és azt éreztem, hogy nagyon jólesett! A futás lehet persze függőség is. Ismernie kell az embernek a határait, és én ennél a futásnál ezt nagyon feszegettem. De futni nagyon jó!
Dr. Zacher Gárborról talán nem mindenki tudja, hogy aktív sportolóként vízilabdázott, ahol persze néha kellett edzésen futni, de leginkább úszni, amit most már nem szeret, pontosabban, nem kapcsolja úgy ki, mint a futás. Ez utóbbi szenvedélyét egy számítógépére töltött háttérkép indította el. – Amikor abbahagytam az aktív sportolást, nagyon meghíztam. Nem rögtön, de lassan feljöttek a kilók, 100 fölött jártam már, amikor az akkori feleségem készített rólam egy zuhanyzós fotót, amit feltett a számítógépemre. Én csak néztem, hogy ki ez a gusztustalan amőba?! Amikor rájöttem, hogy én vagyok, elhatároz
tam, hogy ez nem mehet tovább. Fél év alatt lefogytam 16 kilót, és ezt a 84 kilót tartom, és azóta futok, kb. 1994-95 óta. Hol rövidebbeket, hol hosszabbakat. Ahogy mennek az évek, egyre jobban érzem a hiányát. Régebben 4-5 napot is kihagytam, most meg két nap után hiányzik. Időnként, amikor hazamegyek, és a párom látja rajtam, hogy a fejem nagy és vörös, akkor azt mondja, hogy menjek el futni, sőt sokszor ő is eljön velem. Ilyenkor persze nem 15 kilométerről van szó, csak 5-6-ot futunk, de az helyrerak. Nagyon sok jó és hasznos ötlet fogant már meg a futás közben.
Lehet, hogy az a lépés is futás közben fogalmazódott meg, hogy ezt a drasztikus lépést a munkahelyén megtegye. – El kellett mennem a falig, sőt azon is túl, aminek meglett a következménye. Végre olyan pozitív változások indultak meg az osztályon, amelyek eddig nem voltak meg, dacára az elmúlt három évben megírt félszáznál is több levelemre. Én változatlanul orvosként szeretnék dolgozni, konkrét tervem nincs, de egy biztos, hogy több időm lesz futni. Felmentettek a munkavégzés alól, ami azt jelenti, hogy délelőtt is el tudok járni, habár nem vagyok reggeli futó. Nekem kell, hogy beolajozódjak kicsit, és jobban esnek a délutáni, esti sportolások.
Számára tehát nagy kihívás lesz, hogy az idei Wizz Air Budapest Félmaraton rajtja reggel nyolc órakor lesz. – Kíváncsi is vagyok, hogy vasárnap a korai indulás után hogy megy majd a futás, de jó bulinak ígérkezik ez a félmaraton! Nekem ez már a sokadik, nem számolom, de biztosan tíz felett járok. Néha edzésen is futok ennyit, ha megvan pl. a 17, és jól érzem magam, akkor már ráteszek négyet, az nem lehet probléma. Nagyobb veszély, ha ilyen rendezvényen elragadja a futót a tömeg, és próbál a gyorsakkal lépést tartani. Fontos, hogy a saját, egyenletes tempót válasszuk, az kifizetődőbb, és akkor mindenki az elejétől a végéig élvezi a 21,1 kilométert. A félmaraton szerintem megfelelő felkészüléssel élettanilag még mindenkinek belefér, a maraton az már sokkal komolyabb megterhelés! Én most nemcsak egyéniben futom a félmaratont, hanem két váltó első embere is leszek. Az egyik a kórházi csapata, a másik trióban a párom és kislánya fut velem.
Forrás: www.futanet.hu