Sondre Nordstad MoenHírcsokor Utcai futás 

Az egyórás rekordra tör a maraton korábbi Európa-csúcstartója

Sondre Nordstad Moen, a maratonfutás korábbi Európa-csúcstartója augusztusban meg szeretné dönteni az egyórás futás kontinentális rekordját, írja az MTI.

    A 29 éves norvég hosszútávfutó augusztus 7-én lakóhelyén, Kristiansandban vág neki a kísérletnek. A cél a táv 1976 óta fennálló, 20,944 kilométeres csúcsának megjavítása, ezt a holland Jos Hermens tartja.
    Moen keddi közleményében azt írta, hogy már a múlt hónapban közel került a rekordhoz, amikor 25 000 méteren javította meg a legjobb európai időt. Akkor a 60 perc leteltekor 241 méterre volt Hermens eredményétől, így most bízik benne, hogy sikerrel jár. Az atlétát az első 10-12 kilométeren iramfutók segítik majd, az utolsó 25-30 percet egyedül kell teljesítenie.
    Könnyen elképzelhető, hogy Moen javít majd a 44 éves rekordon, mint ahogy az is, hogy az ő csúcsa mindössze egy hónapig lesz csak érvényben. A négyszeres olimpiai bajnok brit Mo Farah ugyanis júniusban jelentette be, hogy szeptember 4-én, a hagyományos brüsszeli Gyémánt Liga-versenyen kísérletet tesz az egyórás világcsúcs (21,285 km, Haile Gebrselassie) megjavítására.
    Érdekesség, hogy a maratonfutás esetében ugyanez volt a forgatókönyv: Moen 2017 decemberében 2:05:48 órára javította az Európa-csúcsot, majd Farah 2018 októberében 2:05:11 órás idővel megfosztotta őt a rekordtól.

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek