Soós Péter 50 évesFutólag 

Baráti futással ünnepelte ötvenedik születésnapját a fehérvári ultrafutó, Soós Péter

50 éves lett a székesfehérvári ultrás, Soós Péter. A közismert sportoló születésnapi ünneplésként közös futásra hívta barátait a Velencei-tóhoz. A programon számos magyar atléta jelent meg, többek között Szőnyi Ferenc, Kaufer Tamás, Végh Attila, Molnár Péter, Máténé Varjú Edit, Németh Zoltán és Horváth Móni, írja az fmc.hu.

Számos sportoló gyűlt össze a hétvégén Gárdonyban, az egyik helyi kempingben, hogy közös futással ünnepeljék meg a Székesfehérváron élő sportoló, Soós Péter 50. születésnapját. Az ország minden tájáról érkeztek vendégek a különleges eseményre.

Ott volt például Szőnyi Ferenc, az ultratriatlon magyar legendája, aki a világon elsőként csinálta meg kétszer a 20-szoros Ironmant. Nevét először talán a Himalájában megrendezett The Hell Race kapcsán jegyezte meg a nagyközönség: a 480 kilométeres futóversenyt kétszer is egyedüliként teljesítette (két egymás utáni évben).

A programon részt vett Németh Zoltán és Horváth Móni ultrafutó, Végh Attila, Molnár Péter és a székesfehérvári Máténé Varjú Edit – sok más sportolóval együtt. Nem hiányozhatott  Kaufer Tamás sem, akiről mindenki tudja, hogy nemcsak futóversenyeken és triatlon versenyeken vesz részt – közel 60 évesen -, hanem a versenyszervezésben is nagy gyakorlata van. Így most is segített a rendezvény lebonyolításában.

Elsősorban a fehérvári futókat hívtam meg, de végül az ország távoli pontjairól is érkeztek sportolók” – árulta el Soós Péter – „Nagyon sok olyan ismerősöm van, akikkel az elmúlt huszonvalahány évben rendszeresen találkoztam versenyeken, s igazi futóbarátság alakult ki közöttünk. Nagyon közel állnak a szívemhez és sokszor edzünk együtt. Így egyértelmű volt számomra, hogy ezt a kerek évfordulót is velünk ünneplem meg, s hogyan máshogy, mint a Velencei-tó körbefutásával? Sajnos a vírushelyzet megerősödése miatt sokan nem tudtak eljönni, de így is majdnem annyian voltunk, mint egy lakodalomban. Voltak, akik végig ünnepelték velem a napot, volt, akinek a testmozgás után el kellett mennie, s akadt olyan is, aki csak este tudott csatlakozni.”

Merthogy nemcsak futás szerepelt a programban! A válogatott szülinapos zenei köszöntője és a tókör után senki se maradt éhes, hiszen főtt a bográcsban (Katona Krisztinek köszönhetően) a pörkölt (a vegetáriánusokra gondolva gombát is készítettek), a sör is behűtve kínálta magát a pálinka és a bor mellett – és így hajnalra már az énekszóból sem volt hiány.

Az 50. szülinapi buli után sem áll meg persze a „sportélet”: Péter már nagyon várja az idei Ultrabalatont, melyen három fős csapattal vesz részt: Pirik Gyulával és Szombath Attilával már év eleje óta folyamatosan készülnek.

Fotó: fmc.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek