Szolnok Véső úti atlétikai centrumFutólag 

Befejeződött az atlétikai centrum és a strand fejlesztése Szolnokon

Fontos állomásához érkezett az egykori szolnoki MÁV sporttelep és strand teljes felújítása. A városrészi rehabilitációt is magába foglaló beruházás két kiemelt területének, a strandnak és az atlétikai centrumnak az építése véget ért. Szerdán ünnepélyes keretek között, a helyszínen tájékoztattak a beruházás részleteiről, írja a szoljon.hu.

A rendezvényen elhangzott, a teljes sportkomplexum három jelentős fejlesztése zajlott le. Állami támogatással megépült egy atlétikai központ, végbement a strandfürdő felújítása, valamint a Területi Operatív Program keretében létesült egy központi parkoló közműfejlesztéssel.

Dr. Fazekas Attila, az EMMI sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkára a programon arról beszélt, nagy öröm, hogy nemcsak az atlétikát, hanem egy másik hazai alapsportágat, az úszást is kiszolgálja az elkövetkezendőkben a terület.

– Korszakos jelentőségű intézkedésnek bizonyult korábban az a lépés, amikor Szolnokon az országban elsőként vezették be a mindennapos testnevelést. Ez olyannyira jó ötletnek bizonyult, hogy a kormány is átvette azt, és országos szintre terjesztette ki – fogalmazott. Dr. Fazekas Attila kiemelte, a komplex létesítményfejlesztés a megyeszékhelyen azért is fontos, mivel Szolnokon különösen igaz az, hogy a szabadidős célú úszás közügynek számít.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke ünnepi beszédében emlékeztetett, 2015 novemberében született meg az a támogatási szerződés, amely a Véső úti sporttelep újjáépítéséről szólt. Szavai szerint a szolnoki atlétika mindig is meghatározó szerepet játszott a magyar sportéletben, s bízik abban, hogy a modern létesítménnyel kiegészülve a jövőben is számíthat a honi atlétika az itt kinevelődő versenyzőkre.

– A sportág nagyon fontos időszak elé néz a követező három évben, ugyanis 2023-ban a világ harmadik legnagyobb sporteseményét, az atlétikai világbajnokságot rendezhetjük meg. Éppen ezért a jövőt illetően a szolnoki létesítménynek hangsúlyos szerepe lesz – hívta fel a figyelmet a sportvezető.

– Nagy dolog, hogy a sport megszerettetésétől az élsportig mindennek helye van a városban. Ahogyan azt is láthatjuk, hogy egy várostörténeti jelentőséggel bíró komplexumot kapnak vissza a szolnokiak – vette át a szót a térség országgyűlési képviselője. Dr. Kállai Mária. Hozzátette, a beruházással egyúttal egy lüktető, dinamikus városrész is kialakul.

Szalay Ferenc polgármester ünnepi gondolatai között azt közölte, a létesítmények elkészültével visszahozzák a városba az iskolák közötti atlétikai és úszóbajnokságot. Mint mondta, mindez korábban egy komoly városi program volt, mely azt célozta, hogy minden gyereknek lehetősége legyen a mozgásra.

Az atlétikai centrum adatairól megtudhattuk, a központ területén 7300 négyzetméter rekortánpálya-burkolat készült el 8 futópályával, emellett megépült négy távolugrógödör is. A súlylökő, kalapácsvető és diszkoszvető hely pedig megfelel a nemzetközi előírásoknak. Az új főépület alapterülete csaknem ezer négyzetméter, míg a fedett lelátóé 570. A nézőtéren 512 széket helyeztek el. A futófolyosó alapterülete megmaradt, az épület 102 méter hosszú és 12 méter széles. A folyosó túloldalán ugyanakkor 122 parkolóhelyet alakítottak ki, így összesen 157 parkoló szolgálja majd a teljes sportközpontot.

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek