Omar Ahmed Bristol Great Run 2021Utcai futás 

Útvonalat tévesztett 10 km-en, így megnyerte a félmaratont, ott viszont kizárták

Szokatlan történet esett meg a vasárnapi Bristol Félmaratonon. A szokásos tavaszi Bristol 10 km-t és az nyár végi félmaratont a Covid-19 miatt törölni kellett. A The Great Run sorozat szervezőbizottsága úgy döntött, hogy szeptember 19-én együtt rendezi meg a két versenyt, részben közös útvonalon.

A birminghami illetőség Omar Ahmed a10 km-es versenyszámra elit futóként nevezett. El is rajtolt a saját mezőnyével, viszont az útvonalon, ahol a két táv különvált, rossz irányba futott. 9,5 km-nél, amikor a távolban nem látta a célkaput, az út szélén álló szervezőkénél érdeklődőtt, ők világosították fel, hogy a félmaratoni távot futja.

Az első meglepetés után Ahmed néhány kilométerre lelassult, majd megtalálva az ideális tempóját, 63 perces egyéni csúccsal elsőként ért célba.

Az igazi meglepetés csak ezután következett. A sorozat főszervezője Paul Foster azt mondta, hogy “a szabályok azok szabályok, ki kell zárnunk Omart.” A kizárás oka az volt, hogy a futó másik versenyszámra nevezett és nem is abban a rajthullámban indult el, ahol kellett volna neki.
A szervezők azért gratuláltak nekik a nagyszerű teljesítményhez és meghívták a jövő heti Manchester Great Run-ra, valamint szeretettel várják a 2022-es bristoli Great Run-on is.

A verseny hivatalos győztese, Chris Thompson, a kizárt futó után 4 perccel ért célba.

Fotó: marathonworld.it

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek