Pápa 24 órás futásUltrafutás 

Huszonnégy órát futottak Pápán

Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal családi nappal egybekötött 24 órás futást szervezett a Pápai Futók Csoportja, melynek keretében egy nap alatt 24 futó 559 kört teljesített, írja a veol.hu.

A Pápai Atlétikai Club versenyzője, Lukács Lili és az ötletgazda, Szőke Zsolt kezdte meg sporteseményt, melyen a két 12 fős csapat tagjai nem kevesebbet vállaltak, minthogy dacolva a hőséggel vagy éppen az esővel, az éjszakával és a hajnallal, egy napon keresztül két sportoló óránkénti váltásban folyamatosan róni fogja a köröket. Ez a hétvége ugyanakkor többről szólt, mint egy 24 órás futás: gyermekfutamokat, családi pikniket is tartottak, hogy a csoport tagjai még jobban összekovácsolódjanak.

Szombaton délelőtt 10 órakor dördült el a képzeletbeli startpisztoly és vette kezdetét a külső-várkerti futókörön a 24 órás futás. A !300! és a 12 lelkes Padawan csapatai egymást buzdítva, frissítve gyűjtötte lábaikba a kilométereket.

Futós piknikünk volt már, ehhez kapcsolódott Szőke Zsolt ötlete, hogy 12 fős csapatokkal fussunk 24 órán keresztül – mesélte Györkös Virág főszervező, BSI-futónagykövet. – Szombaton 10 órakor neki is rugaszkodtunk két csapattal, vasárnap délelőtt 10-re a véghajrában sikerült felállítani egy 24 órás alaprekordot az új, külső-várkerti rekortános futópályára, melyet terveink szerint 2021-ben szeretnénk majd megdönteni. Feladtuk a leckét magunknak és a majdani kihívóknak is, hiszen egy nap alatt a !300! csapata 307 kilométert és 305 métert teljesített, ami 314 kört jelent. A hobbifutók alkotta 12 lelkes Padawan is nagyon ügyes volt, 245 kört és 240 kilométert futott. Szeretnék mindenkinek gratulálni, aki részt vett a rendezvényünkön, úgy gondolom, ez a sportesemény még jobban összehozta a csoport tagjait és a sportág iránt érdeklődőket.

A 24 órás futást követően gyermekfutamokat rendeztek, melyen mindenki éremmel és karkötővel gazdagodott, amin a rendezvény mottója szerepelt: „Ha elkezdted, a nehezén már túl vagy.”

A 24 órás futás résztvevői: Szőke Zsolt, Györkös Virág, Cseke Norbert, Hegedűs Tamás, Szocsevka Gábor, Áldozó Tamás, Hegyi Barbara, Borsos Anikó, Gulyás Anna, Faller Ákos, Wölfinger Imre, Mózes Attila, Lukács Lili, Pongrácz Barbara, Taliszter Nóra, Madarasiné Prágai Krisztina, Tóth Lívia, Gráczia Balázs, Hegyiné Hári Nikolett, Ertli Krisztina, Németh Krisztina, Bálint Eszter, Talabér Adrienn, Szabó Zsolt.

Fotó: veol.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek