London MarathonUtcai futás 

Lehet, hogy csak a legjobbak indulhatnak a London Marathonon

Hugh Brasher versenyigazgató szerint az is elképzelhető, hogy csak a legjobb futók indulhatnak majd el az idei London Marathonon– írja az MTI.

    Brasher úgy fogalmazott, ez az egyik lehetséges forgatókönyv a tíz közül, amelyek “állandóan változnak”.
    A viadalt ma rendezték volna, de a koronavírus-járvány miatt október 4-re halasztották.
    Tavaly közel 43 ezer futó vett részt rajta, idén pedig a világcsúcstartó kenyai Eliud Kipchoge és az etióp Kenenisa Bekele párharcával harangozták be a szervezők.


    “Reméljük, hogy októberben is eljönnek, de jelenleg nem tudjuk, mi fog történni” – idézte a BBC Brashert. “A versenyt teljességében kell néznünk, a 750 ezer várható nézővel, az orvosi ellátással, a jótékonysági eseményekkel. Körülbelül tízféle forgatókönyvünk van, és mindegyik egyfolytában változik.

“A Tokió Marathont márciusban szinte üres utcákon rendezték csak a top futók részvételével. A London Marathont ugyancsak a világ hat nagy, 42,195 kilométeres versenye között tartják számon (a tokiói mellett a továbbiak: Boston, Berlin, Chicago és New York). Brasher azt mondta, kapcsolatban vannak a többi “major” viadal versenyigazgatójával, és néhány “radikális ötlet” is felmerült, de ezekről nem árult el részleteket.

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek