Tom LawtonHírcsokor Utcai futás 

Maszkban futott le 35 kilométert, hogy bizonyítsa, így is lehet levegőt kapni

A brit Tom Lawton a Bradford Royal Infirmary intenzív osztályán dolgozva saját szemével látta, hogy a koronavírus milyen veszélyes az emberekre, függetlenül attól, hogy az idősebbek vagy a fiatalabbak közé tartoznak – írja az NLC.hu.
Ahogy Merkely Béla, a SOTE rektora is megmondta, a szájmaszk viselésével hatékonyan lehetne védekezni a járvány második hulláma ellen, azonban sokan kételkednek a maszk által nyújtott védelemben, míg akadnak olyanok is, akik azt állítják, hogy a maszkban nehezebben tudnak lélegezni.

Korábban egy másik orvos hat maszkot egymásra húzva mutatta be, hogy így sem csökken a vérében az oxigén szintje. Ezzel kapcsolatban az volt a vírustagadók fő ellenérve, hogy erről egy alig egyperces videó készült. „Próbálna meg 8 órát ledolgozni maszkban!” – írták a kommentelők, nem törődve azzal a ténnyel, hogy a maszkon átjutó levegő mennyisége nem változik az idő múlásával. 

35 km maszkban futva

Most azonban megérkezett a támadhatatlan bizonyíték: Lawton ugyanis nem kevesebb, mint 35 kilométert futva érkezett a munkahelyére, ráadásul végig maszkot viselve, hogy megmutassa, ettől nem jut kevesebb oxigén a vérébe. 

Az orvos a Yorkshire Evening Postnak nyilatkozva elmondta, már nagyon elege van a maszkviseléssel kapcsolatos hamis információk terjesztéséből, ezért is döntött úgy, hogy oda-vissza lefutja a távot. A futás alatt egy úgynevezett SATS oxigénszint-mérőt viselt, amelynek adataiból kiderült, hogy a futás során a vérében az oxigén szaturációs szintje 98 százalék volt, azaz a maszk nem akadályozta a légzésben. Lawton hozzátette, egy ilyen futás alatt a tíz ember átlagos légzésével egyező mennyiségű oxigént használt fel a szervezete. 

„Nem gondolom, hogy létezne egyetlen varázslatos módszer, amely megoldaná ezt a helyzetet, de mindannyian megtehetünk egy pár apróságot, ezek közül az egyik, hogy maszkot viselünk” – magyarázta a szakember. 

Az orvos elárulta, hogy korábban sosem futott még maszkban, azonban bízott az orvosi képzettségében. A maszk a futás során nem mozdult el, nem esett le, az oxigénszintet mérő berendezés pedig a teljes idő alatt 98 százalékot mutatott. 

„Nyugodtan idézzen bárki, ha valaki azt állítaná, hogy a maszk nem biztonságos” – tette hozzá Lawton, aki egyébként a futásával a Trussel Trust alapítványnak is több száz font adományt gyűjtött össze. 

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek