Szarvas Mátyás Országos Kékkör FutásUltrafutás 

Szarvas Mátyás újabb országfutásra készül

Már az is tekintélyt parancsoló teljesítmény, ha valaki egyszer nekivág az Országos Kékkör 2560 kilométeres távjának lefutásához. A békéscsabai származású, jelenleg a Balaton-felvidéken élő Szarvas Mátyás ultraterepfutó ezt már kétszer is megtette. Csütörtökön reggel pedig elindul harmadik kísérletére, nem kisebb céllal, mint hogy az eddigi 43 napos idejéből lefaragjon, és 39 nap alatt fussa végig hazánk egyik legszebb túraútvonalát- írja a beol.hu.

Érdekesség, hogy most egy jeles évfordulóhoz kapcsolódik a harmadik Országos Kékkör Futás, amiről így beszélt Szarvas Mátyás.

– Valóban így van. Harminc évvel ezelőtt 1990. október 6-án Szanazugban, Békés megye legszebb erdőtisztásán alapítottam meg a társakkal együtt a Körösök Völgye Turista Egyesület (KVTE). Akkor már előtte egyébként egy baráti társasággal öt éve jártuk az Országos Kéktúrát. Az eltelt három évtizedben sok mindent megvalósítottunk. Örülök annak, hogy azóta már az alapítótársak gyerekei közül is sokan túráznak. Itt szeretném elmondani, hogy a sok hazai és nemzetközi siker ellenére a legértékesebb számomra az, hogy már hétszer körbefutottam Békés megyét, és ezalatt huszonötezer embert sikerült megmozgatnom. Feltett szándékom, hogy ezt még háromszor megteszem szülőmegyémben, így lesz kerek ez a történet.

Szarvas Mátyás csütörtökön reggel Szigligetről indul, és az első napon 64,7 km-t tesz meg Úrkutig. A vállalkozás zárónapja november 15.-ike vasárnap lesz, amikor Keszthelyről 40,3 km megtétele után visszaérkezik a kiindulópontra, Szigligetre. Békés megyét három napon át érinti a futó, október 27-én a Hajdú-Bihar megyei Furtától érkezik Okányba 75 km megtétele után. Másnap Okányból fut Ecsegfalvára, itt a táv 73 km lesz. Október 29-én az Ecsegfalva–Szarvas 60 és fél kilométeres távot teljesíti a rutinos futó.

Korábban már kétszer teljesítette Szarvas Mátyás az Országos Kékkör Futást. Tizenkét évvel ezelőtt 2008-ban 45 nap alatt futotta körbe hazánkat 2 ezer 533 km-t megtéve, és 37 ezer méter szintkülönbséget leküzdve. Egy évvel később, 2009-ben 43 nap alatt teljesítette a 2 ezer 533 km-es távot.

A futó haladása, napi beszámolói az Országos Kékkör Futás oldalán követhető.

Fotó: kekkorfutas.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek