Tabajdi József 80 évesFutólag 

Tapssal köszöntötték Kiskunhalason az idős futólegendát

Tabajdi József kiskunhalasi hosszútávfutó spártai hőst, a Budapest Maraton több mint huszonötszörös, a Bécs–Buda­pest szuper­maraton tízszeres, a Nyíregyháza–Budapest ultramaraton négyszeres teljesítőjét 80. születésnapja alkalmából köszöntötték az elmúlt vasárnap a halasi Sóstónál a családtagok, a sportbarátok és a tisztelői az ország szinte minden részéből, írja a baon.hu.

A szervezők a kerek évforduló alkalmából, csak úgy, mint korábban, most is futással ünnepelték a legendás maratonistát. Vasárnap reggel hét órától várták a mozogni, futni vágyókat a Sóstó partjára. A tó körül kijelölt öt kilométeres körön mindenki tetszés szerinti távot futhatott. Voltak olyanok is, akik tizenhat kört, vagyis nyolcvan kilométert teljesítettek.

A futáshoz – amely változatos útvonalon, parkerdőben, füves terepen, földutakon vezetett – a nap folyamán bármikor lehetett csatlakozni, mely egyben felkészítő futás is volt a 36. SPAR Budapest Maratonra.

A legtöbben a délután három órakor rajtoló mezőnnyel futottak. Józsi bácsi indította el a mezőnyt, amelyhez maga is csatlakozott, teljesítve az öt kilométeres távot. A célba érve sorfalat állva hatalmas tapssal és a Boldog születésnapot című dallal fogadták a sportbarátok és a tisztelői a legendás futót. Elsőként felesége, Eszti néni, az unokák és fia, ifj. Tabajdi József Nándor, a Budapest Sportiroda (BSI) kiskunhalasi futónagykövete köszöntötte.

Polgármesterek is köszöntötték

A város nevében Kuris István László alpolgármester köszöntötte Józsi bácsit, aki Kiskunhalas példaképének nevezte a legendás maratonistát, hisz méltán lehetnek büszkék rá.

Tabajdi Józsefet a szülővárosából érkező szabadszállási küldöttség nevében Darabos József polgármester és Asbóth György, a Sportos Szabadszállásért Csoport egyik alapítója is köszöntötte. Szeptember elején vehette át Józsi bácsi a Szabadszállás Sportjáért elismerő címet, amelyet a város képviselő-testülete neki ítélt oda.

A szabadszállási születésű, Kiskunhalason élő Tabajdi József futó életében nagy fontossággal bír a sport. Elsősorban a hosszútávfutás, amelyben kiemelkedő eredményei vannak. A pályafutása alatt legalább 200 maratoni versenyt teljesített. Emellett hazai és nemzetközi hosszútávú, félmaratoni, maratoni, szupermaratoni és ultramaratoni futóversenyeknek állandó résztvevője – hangzott el a szabadszállási városi ünnepségen.

Emellett, ahogy ő fogalmazott, többé-kevésbé bejárta Európát is. Hat szenior-Európa-bajnokságon, egy szenior-világbajnokságon is részt vett, lefutotta tízszer egyéniben a Bécs–Buda­pest Maratont. Volt a Spartathlonon, ami Athén és Spárta között egy 250 kilométeres verseny. Utóbbiban az igazi nehézség, hogy meg kellett mászni egy kétezer méteres hegyet – árulta el a futólegenda. Elmondta, hogy korábban kacérkodott más sportágakkal is, de mivel saját bevallása szerint a gömbérzéke nem volt az igazi, viszont jó volt az állóképessége, így adódott a futás, ami aztán az életelemévé vált.

Fotó: baon.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek