Tokio2020Futólag 

Tízezer futó az olimpiai láng vivője

Fukusimától Tokióig viszik a váltófutás tagjai az ötkarikás játékokat szimbolizáló lángot, nem tilos az út mellé állni, de a japánokat online szurkolásra biztatják, írja a magyarhirlap.hu.

Kicsit kevesebb, mint öt hónap múlva Tokióban fellobban az olimpiai láng, és elkezdődnek az egy évvel elhalasztott nyári olimpiai játékok. A friss hírek arról szólnak, miként tervezik a japánok az olimpiai váltófutást.

Nem marad el a hagyományos váltófutás az olimpiai fáklyával, hiszen ez a korábbi olimpiák esetében is jó célt szolgált. Lelkesítette a rendező ország lakosságát, és arra is jó volt, hogy naponta bekerülhessen a hírekbe, merre járnak a lánggal. Turisztikai vonzereje is volt, de ezúttal lesznek korlátozások. A 121 napos esemény március 25-én Fukusimában kezdődik. Ott, ahol Japán történetének legnagyobb nukleáris balesete történt tíz éve. Innét tízezer önkéntes adja kézből kézbe a fáklyát az olimpiai lánggal, hogy érintve az ország valamennyi (47) prefektúráját július 23-án megérkezzen a tokiói olimpiai stadionba.

Az egyik prefektúra, Simane kormányzója a múlt héten kilátásba helyezte, hogy a pandémia miatt kérni fogja, az ő terültén ne fussanak keresztül a váltófutás tagjai, de egyelőre nincs hír módosításról. A szervezők ugyanakkor elmondták, hogy arra kérik a lakosságot, lehetőleg online kövessék a láng útját. Ha mégis a helyszínre mennének, viseljenek maszkot, tartsanak kellő távolságot és mondjanak le a japán tetszésnyilvánításnak számító oj-oj rikongatásról. Jelenleg Japán tíz prefektúrájában, közte Tokióban is rendkívüli állapot van érvényben, de az előrejelzések szerint ezek egy részét hamarosan megszünteti a kormány.

Fotó: origo.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek