Csirkelábnak csúfolták, idén meglehet a tizedik olimpiai érme
Noah Lyles és Sha’Carri Richardson is elképesztő időt repesztett, a hatszoros olimpiai bajnok Allyson Felix pedig meggyőzően tért vissza 200 méteren, írja az eurosport.hu.
Bő egy hónap múlva jön az amerikai olimpiai válogató, így aztán a golden games nevű felevezető versenyen rangos mezőny gyűlt össze. Megmérette magát az NFK-sztár DK Metcalf is.
Június 18. és 27. között rendezik az Egyesült Államok olimpiai válogatóját Eugene-ben, így aztán egyre nagyobb a mozgolódás és az izgalom az atléták körében. A hétvégén komoly nevek részvételével rendeztek egy versenyt Kaliforniában, és a futók finoman szólva sem okoztak csalódást.
NOAH LYLES ELŐNYBEN KENNY BEDNAREKKEL SZEMBEN
Kettejük között komoly rivalizálás zajlik, várta is mindenki az összecsapásukat, amit ezúttal a 200 méter világbajnoka nyert meg. Tegyük hozzá, elég szűken.Szinte végig Bednarek haladt elöl, az utolsó öt méteren azonban kiderült, Lylesnak még vannak tartalékai, így végül 19.90-nel megnyerte a versenyt. Ellenfele 19.94-gyel jött be másodiknak.
„Nem akarok mindig az erősségeimre támaszkodni, ugyanannyira akarok dolgozni a gyengeségeimen is” – mondta Lyles arra vonatkozóan, hogy tovább ki tudta tartani a sebességét a végén.A világbajnok egyébként mindössze egyszer kapott ki 200-on, szabadtéren azóta, hogy a 2016-os válogató után profinak állt. Bednarek pedig, aki még Lylesnál is fiatalabb, még csak 22 éves, a tokiói játékokon készül élete első nagy, nemzetközi eredményére.
ALLYSON FELIX ÉS SHA’CARRI RICHARDSON KÁPRÁZATOS FORMÁBAN
A mindössze 21 esztendős Richardson jó eséllyel hamarosan meghódítja a világot. Már most olyan állapotban van, amihez foghatót egyelőre senki más nem tud hozni a mezőnyben.A sprinter néhány héttel ezelőtt repesztett egy 10.72-t egy meghívásos versenyen, most pedig alig pár órányi különbséggel futott egy 10.74-et és egy 10.77-et. Előbbi ideje a valaha futott hatodik leggyorsabb női eredmény 100 méteren. Amerikai nő legutóbb 1996-ban, Atlantában nyerte a 100 métert, akkor Gail Devers és Merlene Ottey századra azonos idővel zuhantak a célba, de a célfotó az amerikait hozta ki győztesnek. Richardson tehát 25 év után nyerhet újra aranyat az amerikaiaknak Tokióban, ehhez persze azért nyilván a jamaicaiaknak is lesz egy-két szava.
Közben a hatszoros olimpiai bajnok, kilencszeres érmes Allyson Felix 22.26-ot futott és második lett Gabby Thomas mögött 200 méteren. Ez volt Felix első kétszázas versenye 2017 óta. Az elmúlt években inkább a 400 méterre összpontosított, a válogatón azonban mindkét számban versenybe száll a tokiói indulás lehetőségéért.
Ha 200-on megszerzi a kvótát, feltétlenül az esélyesek közé tartozik majd. Ez azt jelenti, hogy a korábban Csirkelábnak csúfolt amerikai akár a tizedik olimpiai érmét is megszerezheti Tokióban. Mindezt ráadásul édesanyaként.„Jó volt visszatérni, jó volt újra versenyezni” – mondta Felix, akinek Tokió lehet az ötödik olimpiája.
A SEATTLE SEAHAWKS SZTÁRJA IS MEGMÉRETTE MAGÁT 100 MÉTEREN
A 193 cm magas, 109 kg-os NFL-sztár, DK Metcalf összemérte erejét tizenhat profi sprinterrel. Elég régen nem versenyzett már pályán, ráadásul akkor is távolugrásban és 110 gáton volt a legjobb.
Nem jutott döntőbe, de szépen helytállt. A 17 fős mezőnyben 10.36-ot futva a 15. helyen végzett.„Boldog vagyok, hogy itt lehettem. Hálás vagyok Istennek, hogy világklasszis atléták ellen futhattam. Csak tesztelni akartam a sebességem, ennyi történt” – mondta Metcalf.
Fotó: eurosport.hu