Tóth Lili AnnaPályaatlétika 

Tóth Lili Anna megedződve búcsúzik a kiemelkedően sikeres utánpótláséveitől

Jövőre már a felnőttek között versenyez a korosztályos évei alatt sikert sikerre halmozó 22 éves középtávfutó, Tóth Lili Anna.

Az utolsó korosztályos évéből is igyekezett kihozni a maximumot a Budapesti Honvéd kiváló középtávfutója, Tóth Lili Anna, aki ritka sikeres utánpótlás-karriert tudhat maga mögött. A 22 éves atlétanő idén még a 2000 méteres akadályfutásban 6:19.21 percre javította az U23-as országos csúcsát, és 3000 akadályon is közel járt egyéni legjobbjához, valamint az U23-as rekordhoz is, írja az utanpotlassport.hu.

„Furcsa belegondolni, hogy a felnőttkorba lépéssel új korszak kezdődik. Összességében nem panaszkodhatom az utolsó utánpótlásévemre. A karantén alatt otthon, Dombóváron készültem, és bár egyedül edzettem, a nevelőedzőm, vagy mondjuk úgy, az őrangyalom, Fazekas Gáspár gyakran lejött mérni a futást vagy technikai tréninget tartani. A szezonom fénypontja egyértelműen a kétezer akadályon elért csúcs volt, amiért nagyon hálás vagyok a korábbi edzőmnek, Káldy Zoltánnak. Októbertől ugyanis Berkovics Imrével dolgozom, és bízom a további fejlődésemben.”

Lili szerint az újabb remek szezonja után csak 3000 akadályon maradhat benne hiányérzet.

„Leginkább azért, mert az U23-as csúcs nem lett meg. Idén egyszer tudtam komolyabb mezőnyben futni a berlini ISTAF-on, ott a 9:53.68 elmaradt az egyénimtől és az országos rekordtól is. (Az U23-as országos csúcsot 9:51.38-cal tartja Tóth Lívia 2002-ből, Lili egyéni rekordja 9:52.67 – a szerk.) Emiatt azonban nem vagyok elkeseredve, mert innen lehet szépen előre lépegetni. Fussak majd inkább felnőttcsúcsot! Az azért mindenképpen jó érzéssel tölt el, hogy az U23-as európai ranglistán két-, és háromezer akadályon is az élen végeztem az idén.”

60 korosztályos bajnoki cím

Az atlétanő nem akármilyen eredménylistát tudhat magáénak az elmúlt évekből. 2000 akadályon hatszor, 3000 akadályon négyszer futott hazai korosztályos rekordot (utóbbit a juniorok között máig tartja), aranyérme van EYOF-ról, ezüstje junior Európa-bajnokságról és harmadik helye ifjúsági olimpiáról. Nagyjából hatvan korosztályos országos bajnoki címet szerzett, de ő arra az egyszeri esetre is tisztán emlékszik, amikor 800 méteren második lett. Na, meg a 2017-es grossetói junior Eb-t sem felejti.

„Azt az Eb-t európai ranglistavezetőként vártam, de a döntőben csúnyán elestem, és nem tudtam befejezni a versenyt. A tavalyi svédországi U23-as Eb-n pedig vírusos betegséggel, lázasan futottam, így tizedik lettem. De biztos vagyok benne, hogy minden okkal történik. Az utánpótláséveim alatt volt részem felemelő pillanatokban, és kerültem mélypontra. Akadt, hogy a nulláról kellett újjáépítsem magam. Fáradásos töréssel is küszködtem, de valahogyan mindig sikerült visszakapaszkodnom. Ezek mind kellettek ahhoz, hogy úgy érezzem, megedződve, kellő tapasztalattal lépek a felnőttek közé. Természetesen ebben a korosztályban minden eddiginél nehezebb lesz érvényesülni, de állok elébe a munkának, és izgatottan várom a jövő évi versenyeket.”

Lili jövőre elsősorban 3000 akadályon kíván nagyot alakítani. A számban a 9:45-ön belüli időt célozza meg, míg 2000 akadályon a 6:15 lebeg a szeme előtt.

„Ha ezekhez sikerül közel futnom, szépen gyűjtögethetem a pontokat, és akár az olimpiára is kijuthatok. A 9:30-as szintet reálisan nézve nem tudom megfutni, de a pontok alapján lehet esélyem a tokiói szereplésre.”

Fotó: honved.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek