Bükki Hegyimaraton 2020Terepfutás 

Az igazi az, ha sár van a maratonon

Június 13-ra írták ki a szervezők, de a koronavírus-járvány miatt szombaton rendezték meg a 28. Bükki Hegyi Maraton – Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű nemzetközi terepfutó viadalt, írja a boon.hu.
Tegnapelőtt reggel eső köszöntötte a Majális-parkba, a Csanyikba érkezőket, de ez cseppet sem hatotta meg sem a rendezőket, sem a futásra készülőket, úgy tűnt, mindenki maximálisan rákészült az időjárás „alkotta” megváltozott körülményekre, alkalmas, kényelmes öltözékkel, megfelelő cipővel. Az egészségügyi helyzetnek a szervezők igyekeztek megfelelni, maszkot viselve tájékoztatták a helyszínre érkezetteket, és a számukra fenntartott sátorokban is így dolgoztak.

Plusz negyven fokban

A terepfutást kedvelők négy táv közül választhattak (minimaraton 3,5 km, kismaraton 10,5 km, félmaraton 21 km, maraton 42,3 km), illetve akik úgy gondolták, azok négyen, váltóban is teljesíthették ez utóbbi számot (4×10,5 km). Mire a start eljött, már szinte a nap is kisütött, ami még inkább jó hatással volt a hangulatra, végül közel kétszázan indultak neki a dimbeknek, domboknak.

– Igen, csúszós a pálya, de aki ilyen versenyre vállalkozik, az tudja, hogy mivel számolhat – mondta lapunknak Szűcs István főszervező, a Marathon Club SE elnöke. – Közel harmincéves már ez a hegyi maraton, volt, amikor majdnem plusz negyven Celsius-fokban kellett futni, most csak plusz tizenöt-tizenhat fokban, ebben a szakágban bármi megtörténhet. Szerencsére sérültünk nincs, aki esetleg elcsúszik, elesik, az feláll, és megy tovább. Nagyon sokan vannak hozzánk visszatérő sportolók, akiknek a döntő része előnevez, igaz, a helyszínen is neveznek mindig többtucatnyian. Mi is próbálunk megújulni évről évre, színvonalas versenyt biztosítani a futóknak, az kifejezetten tetszik a résztvevőknek, hogy minden befutó kap érmet, ugyanis nem lehet mindenki győztes vagy dobogós, mi így ismerjük el a teljesítményüket. Ezenkívül igyekszünk vendéglátást is biztosítani. Köszönjük valamennyi partnerünknek, támogatónknak a segítséget, nélkülük minden sokkal nehezebben menne.

Már nyerni akart

A férfi abszolút versenyt 3:50:59 órával Csuja Gábor nyerte, aki látszólag (de csak látszólag) nem fáradt el annyira.

– Azért elfáradtam… – ismerte be. – Egész héten száraz volt az időjárás, de amikor kiderült, hogy eső lesz, örültem neki, az az igazi Bükki Hegyi Maraton, amikor sárban kell futni. Ilyenkor egy kicsit még jobban „meghal” mindenki, én is. A pályát ismerem, hiszen reggelente kijövök ide bringával, aztán futok, amennyit szeretnék. Különben Hajdúnánásról származom, de már tizennégy éve Miskolcon élek, voltam már ezen a versenyen második, harmadik, negyedik, ötödik, de most végre nyerni akartam… Az erdőben mindig jó lenni, szép a környezet, itt vannak az ismerősök, egy kicsit ilyen körülmények között vigyázni kell, óvatosabbnak kell lenni, különösen amikor dombról lefelé jön az ember, de egyébként semmi probléma. Csak egy jó cipő kell.

A nyilatkozatnak éppen vége lett, amikor Csuja Gábor odalépett az érkező Rácz Róberthez, és gratulált neki a második helyhez. S bár nem kifejezetten terepfutó, a hosszútávfutó-legenda, az 56 esztendős Bogár János is bevállalta a BHM-et, dobogósként szaladt át a célkapu alatt, s az őt megelőző két riválisával máris készültek a közös képek.

Huszonnyolcból huszonnyolcszor

A hölgyeknél, a félmaratonban Szloboda Anett lett az abszolút győztes.

– Úgy gondoltam, hogy akár két órán belül is teljesíthetem a távot, azonban a nehezített körülmények miatt ez nem sikerült, ám szomorú nem vagyok – jelentette ki. – Tizennégy éve kezdtem el futni, diéta miatt, de aztán lassan rájöttem, hogy boldoggá tesz, kikapcsol, jó. Két gyerkőc, egy négyéves kislány és egy nyolcesztendős kisfiú mellett nem könnyű csinálni, de megoldom… Jobbára aszfalton futok, kevésszer jutok ki a Bükkbe, ám az a levegő, ami itt van, csodálatos.

Az is kiderült, mikor már csak méterei voltak hátra, hogy a négygyermekes veresegyházi gyógyszerész, az 52 esztendős dr. Horváth György eddig minden BHM-en itt volt. Megtudtuk róla, hogy a verseny szerelmese, szinte mindig a maratoni távot vállalta be, csak akkor a félmaratont, amikor kisebb sérüléssel bajlódott…

A győztesek

Minimaraton (3,5 km)
Fiúk: Gödry Balázs Gergely 13:17 perc. Lányok: Lövei Vanda 13:32 perc.

Sanofi-kismaraton (10,5 km)
Férfi: Vágási Zoltán 48:02 perc. Női: Drótár Katalin 59:37 perc.

Nomád-félmaraton (21 km)
Férfi: Harsányi Tamás 1:33:54 óra. Női: Szloboda Anett 2:09:40 óra.

Nomád-maraton (42,3 km)
Férfi: Csuja Gábor 3:50:59 óra. Női: Szanyi Ágnes 4:35:12 óra.

Nomád-maraton váltó
Férfi: Nomád Brigád 3:24:48 óra. Női: Vad Unikornisok 4:17:53 óra.

Fotó: boon.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek