SZFE fáklyás futásUtcai futás 

Fáklyás futás indul Budapestről öt nagyvárosba az SZFE-ért és az oktatás szabadságáért

„Az SZFE diákjai hiszik, hogy a küzdelem, amit vívnak és a támogatás, amit kapnak, nemcsak a Színház- és Filmművészeti Egyetem megmentéséről szól, hanem a magyar felsőoktatás szabadságáról – a modellválltásnak álcázott erőszakos hatalomátvétel már számos magyar felsőoktatási intézményt megfosztott a szabad önrendelkezés jogától, több egyetem nem juthat erre a sorsra: a hallgatók közös cselekvésre hívnak” – írják a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói közleményben.

Szerdán az egyetem előtt, a Vas utcában őrlángot gyújtanak, szombatról vasárnapra pedig ezt a lángot viszik el az ország öt egyetemére. Öt futó indul útnak szombat délután a Vas utcából egy-egy fáklyával, amelyeket stafétaként adnak kézről kézre, egészen addig, amíg vasárnap délután a lángok egyszerre érkeznek meg Szeged, Pécs, Kaposvár, Eger és Debrecen városába.

„Ezekben az egyetemi városokban vasárnap délután fogadó események várják majd a lángot koncertekkel, beszédekkel és demonstratív performanszokkal. Ugyanebben az időpontban Budapesten is tüntetnek majd, a részletekkel hamarosan jelentkezne” – fogalmaznak közleményben.

A demonstrációhoz bárki csatlakozhat, a szervezők online várják a jelentkezéseket.

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek