Baji Balázs jól halad afelé, hogy tökéletes formában legyen
Lépésről lépésre nyeri vissza önbizalmát Baji Balázs, aki 60 méteres gátfutásban indul a hét második felében a lengyelországi fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon, írja az infostart.hu. A Honvéd vb-bronzérmese az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy már az esemény megtartása is sokat számít neki.
A sportág egyik legnépszerűbb hazai szereplője aggódott, hogy lemondják az Európa-bajnokságot, mint mondja, az atléták már ki vannak éhezve az igazi nemzetközi versenyekre. Örül a versenynek és annak is, hogy népes lesz a magyar küldöttség.
60 gáton indul az Eb-n, az elmúlt időszakban stabil eredményeket mutatott, de a nagy futás még várat magára – talán majd most. Ha sikerül előrelépnie az eddigiekhez képest, a vb-bronzérmes úgy látja, a döntő is összejöhet – tette hozzá.
Baji Balázs kifejtette: kemény 25 hónap van mögötte, 2019 elején megsérült, hosszan tartott a lábadozása. Tavaly már versenyzett, de nem érte még utol magát. Úgy érzi, most már közel van a száz százalékhoz, a nehezén túl van, kompromisszummentesen tud készülni, de leginkább sebességben van hova fejlődnie. Abban bízik, hogy ha sikerül megszereznie a kvótát, tökéletes állapotban tud kiutazni Tokióba.
Az önbizalmát lépésről lépésre tudja visszaszerezni, szüksége van a versenytapasztalatra is ahhoz, hogy visszaszerezze régi formáját. Ebben lehet segítségére a fedett pályás Eb. Az is sokat számított, hogy nemrég meg tudta nyerni a fedett pályás országos bajnokságot 60 gáton. Kicsi, de fontos lépés volt az is előre – jegyezte meg a vb-bronzérmes.
Az interjú meghallgatható itt >>>
Fotó: Facebook/Baji Balázs