Potápi Árpád János államtitkár futFutólag 

Virtuálisan futottak a gyermekotthonban élőkért

Most szilveszterkor nem lehetett utazni, nem lehetett rendezvényt szervezni, de mégis lehetett segíteni a határon túli nehéz sorsú gyerekeken, írja a teol.hu.

Öröm annak, aki fut, és öröm annak is, aki ennek köszönhetően segítséget kap. A magyarságot a világjárvány sem szakíthatja szét, a koronavírus idején is megtalálják a lehetőséget, hogyan segítsék egymást és erősítsék az összekötő szálakat. Ezzel a fő üzenettel indított „Fuss pont most!” elnevezésű év végi jótékonysági akciót az Egy vérből vagyunk alapítvány, melyhez a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága is csatlakozott.

Az akcióval, mely egy virtuális szilveszteri futás volt, a rászoruló külhoni és anyaországi gyerekek számára gyűjtöttek. Az év utolsó napján bárki csatlakozhatott, s a résztvevők minden megtett kilométer után száz forinttal támogatták az alapítványt. A befolyt összegből a szervezet sportcipőket vásárol anyaországi és külhoni gyermekotthonok lakóinak.

Az akció főtámogatója a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkára volt. Az idei gyűjtés összegéből két erdélyi, a magyarfülpösi és a marossárpataki gyermekotthon lakói részesülnek támogatásban.

Potápi Árpád János, aki maga is részt vett a virtuális futáson, hangsúlyozta, hogy az akció a nemzeti összetartozás erősítésének kiváló eszköze és „szép zárása az erős magyar közösségek évének”. Az államtitkárság a kilométerek gyűjtése mellett száz pár cipő árával járul hozzá az akció sikeréhez. A résztvevők, akik csatlakoztak december 31-én, bárhol az otthonukban, szabadban, sportpályán is futhattak.

Tavaly, 2019-ben is indítottak akciót, akkor két kárpátaljai gyermekotthonnak történt a gyűjtés: a nagydobronyi és a ráti gyermekotthonnak. Akkor a több száz kilométeres jótékonysági futás résztvevői elfutottak Budapesttől a Vereckei-hágóig és vissza. A 2019-es finishnél szimbolikus esemény is történt: a futók beérkezése után ünnepélyesen átadták a magyarországi és kárpátaljai civil összefogással, valamint a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával létesült kápolnát a ráti Szent Mihály Gyermekotthonban.

Fotó: teol.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek