jótékonysági futás HortobágyFutólag 

Hortobágyon rendezett jótékonysági futónapot két alapítvány – videó

Fuss, fotózz, mosolyogj! Ezzel a mottóval tartott jótékonysági sportnapot a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány és a CS.A.K Alapítvány, írj a dehir.hu.

Több mint négyszázan neveztek a jótékonysági sportprogramra, amelyen leukémiás betegségben érintett családok is részt vettek.

A betegségéből kifolyólag, ő négy hónapig járásképtelen volt. Egy évvel ezelőtt újra tanult járni, amikor felállt a kerekesszékből, megtette az első lépéseit az orvosok segítségével és nagyon sok gyógytornával – mondta el gyermekéről Kiss-Sipos Beáta.

A család tagjai azért vesznek részt az alapítvány rendezvényein, hogy kislányuk, Regina gyógyulásával másoknak is reményt és erőt adjanak.

– Szeretek futni, úgy érzem, hogy végre megszabadultam. Az a szabadság számomra, hogy lábra álltam, és futhatok újra – mondta Kiss-Sipos Regina.

Így rajtoltak a futók a hortobágyi pusztán. Együtt indultak a gyerekek és a felnőttek. Volt 2, 5, 10 kilométeres táv, és az alapítvány születésnapja alkalmából 31 kilométeres is.

– Több száz emberhez eljutott a rendezvény híre, összesen 10 ezer kilométert futottak már a beteg gyerekekért a nevezők – közölte Paróczai Bernadett, a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány PR managere.

A jótékonysági futóversenyhez kapcsolódva öt japán cseresznyefát is elültettek Hortobágyon. Ezek a fák a gyógyulás útját jelképezik, egyúttal a természeti értékek megóvására is felhívják a figyelmet.

Fotó: dehir.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek