A többször is elmeszelt sprinter aranyéremért megy Tokióba
Minden idegszálával a közelgő tokiói játékokra összpontosít, és bár már 39 éves, esze ágában sincs visszavonulni. Justin Gatlin lehet a legidősebb érmes a futó a férfiak között az olimpiák történetében, ha sikerül dobogóra állnia Tokióban, írja az eurosport.hu.
Mivel Usain Bolt visszavonult, a világbajnoki cím védője, Christian Coleman pedig eltiltását tölti, a 39 éves sprinter úgy érzi, reális esélye van éremre, akár az aranyra is.„Hiszek benne, hogy van esélyem, ezért csinálom” – mondta Gatlin, azt követően, hogy részt vett egy tesztversenyen, melyet a tokiói Olimpiai Stadionban rendeztek.
„Szeretnék olimpiai csapattag lenni, és ha már ott leszek, nem akarom ellazsálni, úgyhogy komolyan veszem. Keményen dolgozom azért, hogy megint felállhassak a dobogó tetejére. Remélem, ez az én évem lesz.”
Gatlin megnyerte a 100 métert a 2004-es athéni olimpián, 2008-ban, Pekingben azonban nem lehetett ott, mert két évvel korábban elmeszelték egy tiltott tesztoszteronfokozó miatt. Ez már a második doppingvétsége volt a pályafutása során. 2012-ben Londonban bronzéremmel tért vissza az olimpiára, Rióban pedig Bolt mögött a második helyen végzett. Ha minden a tervei szerint alakul, Tokió lesz a negyedik olimpiája.
Jó formában várja a válogatót
„A negyedik, egyszersmind az utolsó olimpiám. Ez persze nem jelenti azt, hogy idén nyáron végleg szögre akasztom a szögest. Folytatom, de persze nem tudom, merre halad majd tovább a karrierem. Boldog vagyok azzal, ahol most tartok, de még mindig éhes vagyok a sikerre, úgyhogy bármi lehetséges.” Gatlin 10.24-gyel nyerte a vasárnapi tesztversenyt, és azt mondta, elégedett a formájával, és már alig várja az amerikai válogatót. „Biztonságban éreztem magam, a buborék remekül működött. Ez a rendszer véd minket, versenyzőket, de védi a japán állampolgárokat is az országba érkező külföldi sportolókkal szemben. Csak akkor láttam, mi van kívül, amikor a buszhoz mentünk. Még egy kávézóba se ültünk be, a kaját is felvittük a szobánkba és ott ettünk. Az hiányzott csak, hogy elmehessek kicsit kikapcsolódni. Hogy kipróbálhassam a helyi éttermeket. Remélhetőleg az olimpia idején már nem lesznek olyan szigorúak a kijárási korlátozások.”
A versenyt zárt kapuk mögött rendezték, mivel a japán fővárosban veszélyhelyzet van érvényben a vírus miatt. Gatlin szerint iszonyú furcsa volt az ürességtől kongó stadionban versenyezni. A szervezők júniusban döntenek, mennyi nézőt engednek be az olimpia különböző helyszíneire. Bár van olyan elképzelés is, mely szerint semennyit.
Az olimpiai bajnok sprinter erre az eshetőségre is készül, és azt mondja, a versenyzőknek muszáj lesz a saját energiájukat kivinni a stadionba. Az olimpiára érkező valamennyi sportolónak maximális koncentrációval kell majd versenyeznie.
A 2004-es athéni játékokon Gatlin nem talált legyőzőre. A következő három alkalommal vagy nem lehetett ott a mezőnyben, vagy ha ott is lehetett, Bolt zsenijével szemben neki nem osztottak lapot. Persze attól, hogy a jamaicai már nem lesz ott, a veterán amerikai most is komoly kihívások elé néz. “Korábban Usain és én mentünk egymás ellen, és pontosan tudtuk, mi fog történni. Most is figyelni kell azonban, mert bárki odaérhet.“
Fotó: bleacherreport.hu