kutya futás félmaratonUtcai futás 

Ez a kutya lefutotta a félmaratont, pedig csak pisilni engedték ki

Félmaratont futókhoz csatlakozott egy kutya, és becsülettel végig is futotta a távot, írja a haziallat.hu.

A kanadai Elkmontban 2016-ban rendezett félmaratoni futás egyik résztvevője cseppet sem hétköznapi, és még csak nem is nevezett.

Ludivine, az imádnivaló bloodhound gondolt egyet, és bár gazdája csak pisilni engedte ki, csatlakozott a ház előtt elhaladó félmaratont futókhoz.

Ráadásul nem is akármilyen helyezést ért el: sikerült az első 10 között beérni, és az előkelő 7. helyen teljesítette a távot. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben még egy kis kajaszünetet is tartott: egy útmentén elhullott nyulat fogyasztott el, hogy erőt merítsen.

Sőt, többször letért a pályáról, az egyik alkalommal például egy tehéncsorda vonta el a figyelmét, és velük játszott, máskor parkokba tett kitérőt, és alaposan körbeszimatolt.

De a kutyust a céltól végül semmi sem tántoríthatta el, és 1,5 óra után megérkezett a célba. A nem mindennapi versenyzőről az Elkmont Hound Dog Half hivatalos Facebook oldala közölt képeket.

Ludivine erőfeszítéseit a szervezők is díjazták, így érmet is kapott. Gazdája, April Hamlin is büszke volt kedvence lenyűgöző teljesítményére, aki a Runner’s World-nek nyilatkozott:

„Én csak kiengedtem a kutyámat, majd annyit láttam, hogy csatlakozott a futókhoz. Először megijedtem, és aggódtam, nehogy akadlyozza a futókat. Valójában meglepődtem, hogy Ludivine lefutotta a félmratont, mert eddig kifejezetten szeret lustálkodni.”

A szervezők alaposan megemlékeztek az első kutya teljesítőről, az eseményt átkeresztelték Elkmont’s Hound Dog Half-ra a korábbi nevéről (Elkmont Half Marathon – Trackless Train Trek), Ludivine bekerült az esemény logójába, sőt 2017-ben még a befutóérmen is ő szerepelt.

Fotó: haziallat.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek