A jó futás titka: kóla, ropi, gumicukor

Élete első országos bajnokságán, a Balatonfüreden rendezett 50 mérföldes ob-n rögtön második lett az 1991-es születésű Mórocza Andrea. Nem tartja magát futónak, ám a sportág fontos és nagy szerepet játszik az életében, írja a csupasport.hu.

Az 50 mérföld idehaza nem számít kiemelkedően fontos távnak. A vasárnapi országos bajnokság férfiversenyének győztese, Kohári Szabolcs például úgy említette, hogy jól illik a felkészülésébe. A nők között – Cseke Lilla után – 6:33:43-mal a második helyen beérkező Mórocza Andreának azonban mindenképpen különleges volt az esemény, hiszen életében először indult országos bajnokságon. Ha rajta múlik, már tavaly átesett volna a „tűzkeresztségen”, ám a tervezett 100 km-es ob-t elhalasztották. Az új időpontban más dolga akadt, míg az idén, rossz áprilisi tréfaként, a hónap első napján pozitív lett a koronavírustesztje, így ismét lemaradt – a két héttel későbbi, 50 km-es ob-n pedig még korai lett volna az indulás.

„Nem fogalmazunk meg nagy elvárásokat, és bár most sem csinálnám másként, lehet, okosabb lett volna nem indulni – a táv vége nem volt kellemes… – kezdte mosolyogva az ELTE Sashegyi Gepárdok színeiben versenyző Mórocza Andrea, akinek párja, Strifler Attila ugyancsak dobogós lett, a harmadik helyen zárt. – A versenyeken gyakran azon stresszelek, hogy mindenki gondosan felkészült, alaposan megtervezte a frissítést, én meg csak megyek, és igyekszem jól érezni magam. Mintha nem lennék közéjük való.”

Nem is tartja magát futónak

Bár a pénzügyi, számviteli és kontrolling területen dolgozó Andrea életében nagyon hangsúlyos és fontos a futás, nem tartja magát futónak. A gyomra nem veszi be a különböző géleket. Bár most egy komplex német termékkel kísérletezik, frissítése a régebben a teljesítménytúrákon megszokott alma, müzliszelet, ropi, keksz vonalba illeszkedik. És akárcsak korábban Bogár János, ő is szívesen iszik kólát. „Egy kis kóla, ropi, gumicukor – ezekkel jól lehet menni.”

Közösségi oldalán „A mosolygós lány” néven nyilvános profilt is vezet, amely jól tükrözi habitusát, avagy a mosoly szinte letörölhetetlen az arcáról. Összességében kikezdhetetlen a logikája: jó érzés futni, nem is lehet másként csinálni, mint mosolyogva. Szóval, minél többet kell futni, hogy minél tovább lehessen mosolyogni. A futással nagyjából öt éve ismerkedett meg komolyabban. Előtte is sportolt, így kerékpározott, versenyszerűen úszott, ám a futás nem ragadta meg. Két négyszázas kör után már a pálya mellett ült, és a füvet tépkedve várta, hogy hazamenjenek. Később egyik szomszédjával kezdett futni, „laza bemelegítésnek számító” 16 km-rel indult a történet.

„Emlékszem, hideg volt, rajtam meg egy csomó réteg ruha, aztán persze hamar kimelegedtem, miközben tartanom mellett az iramot. Szeretek a komfortzónámon belül lenni, és mivel a hosszabb távokon nem kell annyira gyorsan haladni, rájöttem, hogy az lehet az én világom.”

Kezdetben nem is mérte az idejét, a távot, legfeljebb akkor, ha magával vitte a telefonját. Aztán valamivel később egyedül kezdett futni. A 2017-es OptiVita-kupán eredetileg 50 km-re nevezett, de kis csellel rábírták a 100 km-re. Végül hetvenig jutott, mert előtte nem sokkal edzésen megtette a maratoni távot, valamint tudta, egy hét múlva hivatalos versenyen akarja teljesíteni a maratonit (sikerült is). 2019 őszétől gondolkodik komolyabban a futásról, hiszen egyrészt a 24 órás vb-t követve még inkább kedvet kapott hozzá, másrészt olyan jól sikerült egy 100 km-es versenye, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség ultrafutó-bizottságának vezetője, Molnár Tamás ment oda hozzá jelezni, ez bizony erős idő, B-szint.

Már edzővel készül

Nagyjából fél éve edzővel, Szabó Gáborral készül. „Szegény, egészen az alapoktól kellett kezdenie velem a munkát, csak a felét mertem feltenni a kérdéseimnek – idézi fel nevetve. – Kicsit önfejű vagyok, nem hittem volna, hogy hagyom valakinek megmondani, mit csináljak, de jól megy a futás, élvezem az edzéseket.”

Amelyek most már jóval strukturáltabbak, a bemelegítést feladatok követik. Elsősorban a Korinthosz 160 km-es távjára készül, mert tavaly nem sikerült teljesítenie, egyszer pedig szeretné magára ölteni a válogatott mezét.

„Nem hiszem, hogy valaha is olyan eredményeket érnék el, mint Lubics Szilvia vagy Maráz Zsuzsanna, ám jó lenne azokon a versenyeken indulni, amelyeken ők rajthoz álltak.”

Az apukája vele van

Mórocza Andrea szereti futással indítani a napot, ha teheti, hajnalban kel, és futócipőt húz. Bár a feladatos futásoknál nincs ereje másra gondolni, a hosszabb távoknál úgy érzi, elkíséri édesapja, akit három éve veszített el. „Motivál, és velem van.” Mint mondja, édesanyja és nővére is meghatározó szerepet játszik életében.

Fotó: csupasport.hu