Erős Tibor 12 órás futás BalatonfüredUltrafutás 

Erős Tibor közel állt a csúcsdöntéshez

Az ultrafutó nyerte a Balatonfüred Ultramaraton 12 órás versenyét, amelyen kevesebb mint négy kilométerrel maradt el Győri Ferenc 1994 óta fennálló 161.695 kilométeres országos csúcsától, írja a csupasport.hu.

Remekül alakult az év a Pomázi Futóbajnokok SE ultrafutójának, Erős Tibornak. Áprilisban megnyerte a 100 kilométeres országos bajnokságot, júliusban a szintén 100 kilométer hosszú Mamma Montanát. Augusztusban a Korinthosz 160 kilométeres távján diadalmaskodott – utóbbival kvalifikálta magát a jövő évi Spartathlonra.

A sorozatos sikereket némi balszerencse követte, mivel nem tudta befejezni a szeptember 25-én rendezett 12 órás magyar bajnokságot, amelyen Beda Szabolcs nyert. Ilyen előjelekkel vágott neki a hétvégi Balatonfüred Ultramaraton 12 órás versenyének. Ebben a versenyszámban Győri Ferenc tartja a magyar csúcsot 161.695 kilométerrel.

„Idén a Korinthosz volt a fő versenyem, előtte sohasem futottam száz kilométernél többet. Ennek ellenére pályacsúccsal nyertem meg a százhatvan kilométeres versenyszámot – büszkélkedett a 45 esztendős Erős Tibor. – Ebből kiindulva edzőmmel, Maráz Zsuzsával úgy döntöttem, elindulok a szeptemberi tizenkét órás országos bajnokságon is, hogy minél több ultraverseny legyen a lábamban. Harminckilenc kilométernél éreztem, hogy valami nem stimmel. Magával rántott a gondolat, hogy nem fogom bírni, és fel kell adnom. Bár még jó két órán át viaskodtam magammal, és sokan biztattak, hogy folytassam, végül úgy döntöttem, hat óra futás után kiszállok.”

A kisebb kudarc ellenére Erős Tibor kipihenten és jó kedélyállapotban érkezett a Balatonfüred Ultramaratonra, és még akkor sem ijedt meg, amikor bemelegítés közben meglátta Csécsei Zoltánt, az ország jelenlegi legjobb ultrafutóját.

„Az első tíz kilométeren egyforma tempóban mentünk. Annyira tisztelem, hogy egyszerűen nem mertem megelőzni. Ezt követően szólt, fussak én elöl, ő meg jön utánam. Rövid idő alatt egymás iramfutói lettünk. Kitalálta, hogy ötkörönként váltsuk egymást az élen, mert így szép eredményt érhetünk el. Csak négy és fél órája futottunk, amikor egyszer csak kiszállt a versenyből.

Egyedül maradtam, és hat óra elteltével eszembe jutott a szeptemberi tizenkét órás verseny, amelyen nagyjából én adtam fel ennyi idő után a küzdelmet. Most azonban jobban álltam a kilométerekkel, ami bizakodásra adott okot. Tudtam ugyanakkor, még csak most jön a java.”

Erős Tibornak egyre nehézkesebben ment a futás, és a frissítés sem esett jól neki. Maráz Zsuzsanna támogatásával azonban sikerült túljutnia a holtponton, és kiemelkedő eredménnyel fejezte be a versenyt. Az eredménye 157.898 kilométer, amely alig marad el Győri Ferenc csúcsától.

„A futásban, különösen az ultrafutásban az embernek meg kell érnie a kiemelkedő eredményekre. Fontos, hogy mentálisan is erősek legyünk, ezt pedig csak megfelelő életkorban érhetjük el. Ha Csécsei Zoltán nem áll ki a versenyből, lehet, megdöntöttem volna az országos csúcsot. A verseny után meg is írta, hogy tartozik nekem öt kör nyulazással, hiszen pont ő következett volna az iramfutásban, amikor kiszállt.”

A következő célkitűzés tehát adva van: meg kell döntenie Győri Ferenc 27 éves magyar rekordját.

„Bár még semmit sem tudunk a jövő évi versenynaptárról, nekem a szeptemberi Spartathlon lesz a fő versenyem, amelyre a Korinthoszon elért teljesítményemmel vívtam ki az indulás jogát – árulta el Erős Tibor. – Mindig az volt a vágyam, hogy egyszer nemzetközi versenyen képviselhessem a magyar színeket. Most itt állok a lehetőség kapujában, és eszerint építjük fel a felkészülésemet. Egyelőre nem tudom, hogy a Spartathlon előtt elindulok-e a száz kilométeres és a tizenkét órás ob-n, netán az Ultrabalatonon, így azt sem tudom megmondani, megpróbálkozom-e a tizenkét órás csúcs megdöntésével.”

Erős Tibor idei főbb eredményei ultratávokon:

Balatonfüred Ultramaraton, 12 órás verseny – október 17., 1. hely (157.898 kilométer)
Korinthosz, 160 kilométer – augusztus 6., 1. hely (13:10:14)
Mamma Montana, 100 kilométer – július 4., 1. hely (7:33:57)Száz kilométeres magyar bajnokság – április 10., 1. hely (7:10:32)

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek