Jótékonysági futás a koraszülöttekért: Zalaegerszegről rajtoltak, Keszthelyen értek célba – videó
Zalaegerszegről, a ZalaZONE Járműipari Tesztpályáról rajtolt el ötödik alkalommal a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány „Másodszor is célba érünk” elnevezésű jótékonysági futása vasárnap reggel. A rajtzászlót Balaicz Zoltán polgármester emelte a magasba az indulásnál, írja zaol.hu.
A múlt esztendőben a járvány miatt elmaradt a futás. Idén viszont újult erővel gyülekeztek mindazok, akik ezzel a figyelemfelkeltő akcióval támogatják a 11 éve működő közhasznú szervezetet, és irányítják rá a figyelmet a koraszülött gyermekeket nevelő családokra.
A zalai dombok között jelölték ki most is az útvonalat. A 66 kilométeres távra idén közel 70 csapat és 35 egyéni induló nevezett, így 425-en vettek részt a programon. A rajt után a csácsi városrészt elhagyva Nemesapátin, Bezeréden, Kallósdon, Kehidán, Nemesbükön, Egregyen és Hévízen át érkeztek a Balatonparti városba. Itt a koraszülött gyermekek 700 méteres futásával ért véget a verseny.
A rendezvény fővédnöke Lubics Szilvia, többszörös győztes Ultrabalaton- és Spartathlon-futó, védnöke Bérces Edit világ- és Európa-bajnok ultramaraton-futó, Ivan Cudin, Európa-bajnok ultramaraton-futó, Bicsák Bence válogatott triatlonista, dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója és dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.