Történelmet jegyzett a gyarmati futó
Tresó Gábor, a balassagyarmati Kiss Árpád VDSE ultrafutója ismét nagyon komoly teljesítményt tett le az asztalra. Gyálarétről a Kékestetőre futott fel, másfél nap alatt 247 kilométert teljesített – írja a nool.hu.
Amerikában van egy verseny, mely a 48 állam legalacsonyabb és legmagasabb pontja között zajlik, ez 135 mérföldet jelent. Kónya Ákos 2006-os teljesítménye nagy hatással volt Tresó Gáborra is, aki ezt az ötletet „importálta” a hazai viszonyokra, hiszen nekünk is van legalacsonyabb és legmagasabb pontunk.
Az ötlet után több hónapnyi tervezgetés és pályabejárás következett, melyeket hétvégente nézett végig kerékpárral, és szakaszokra bontotta.
Megkaptam a meleget is, bár mondhatni kértem, hiszen a „bedvóter” attól az igazi. Nagyon küzdelmes és életem eddigi legfájdalmasabb útja volt. Ugyanakkor egy egészen új tapasztalás is. Összesen négy holtpontom is volt, abból az első egész gyorsan megoldódott, de a másik három kétségessé tette a küldetés sikerét. Az utolsónál már olyan mentális problémák jelentkeztek, hogy hallucináltam, de sikerült – mesélte a futó. A merész futáson többen is segítették, öccse, Tresó Bálint és Szatmári Csaba is támogatta.
Gábornak összességében 37 óra alatt sikerült teljesítenie a 247 kilométeres utat. – Érdekes, hogy az ötlet már többek fejében megszületett, de tudomásom szerint az első megvalósítás a miénk, s ezt már nem veheti el senki. Azt gondolom, beleírtunk a magyar ultrafutás történelmébe – mondta a gyarmati.
Fotó: nool.hu