Robert Kraft RavenFutólag 

Napi nyolc mérföld futás – negyvenhat éve

Lassan ötven esztendeje minden este a miami strandon éri a Holló becenéven ismert Robert Kraftot. A férfi egykori újévi fogadalmának megfelelően minden áldott nap csaknem tizenhárom kilométert fut, írja a csupasport.hu.

„December harmincegyedikén lesz negyvenhat éve, hogy mindennap futok. Gyere, és fuss velem!” – posztolta még karácsony előtt közösségi oldalán Robert Kraft.

A felhívásban semmi ferdítés vagy szenzációhajhászás nincs, mivel a 69 esztendős férfi 46 éve mindennap fut nyolc mérföldet, azaz nagyjából 13 kilométert a miami strandon.

Újévi fogadalomból életreszóló kihívás

A Holló (Raven) becenéven ismert amerikainak már őszes a haja és a szakálla, de kitartása mit sem kopott azóta, hogy 1974 végén megfogadta, a következő évben minden áldott nap lefut nyolc mérföldet. Az újévi fogadalom azóta is kitart, akkor sem hagyott ki egyetlen napot sem, amikor szögbe lépett, tüdőgyulladást kapott, vagy ételmérgezéssel küzdött. Időközben akadt olyan orvos, aki egészségügyi problémák miatt azt javasolta, ne fusson többet, de nem hallgatott rá. Műtétet is került el azért, hogy ne szakadjon meg a páratlan sorozat.

Egyébként countryénekesnek készült, szülei elváltak, majd amikor édesanyja újraházasodott, nevelőapja bántalmazta. A nem könnyű fiatalkor közrejátszhatott, hogy be sem fejezte a középiskolát. Las Vegasban és a country hazájában, Nashville-ben is megpróbált befutni. Már fiatalon dalszövegeket írt, ám nagyon összetörte, amikor egyik szerzeményével más aratott sikert. Pedig akik ismerik, dicsérik a hangját, a róla készült dokumentumfilmben énekelni is hallhatjuk.

A csalódottságot és az elkeseredettséget az edzőteremben próbálta pozitív energiává formálni, felépítette magát, hogy képes legyen lefutni nyolc mérföldet. Amikor ezt elérte, úgy érezte, ennél hosszabb távot nem akar megtenni – ez a válasza arra, hogy miért éppen nyolc mérföldet fut nap mint nap.

A Holló 1974. december 31-én kelt életre, amikor azt a bizonyos újévi fogadalmat tette. Megengedve, hogy december 31-ig már nem jön közbe semmi, a férfi 134 408 mérföldet, azaz 215 242 kilométert tett meg 46 év 16 801 nap alatt, tehát több mint ötször megkerülte a földet! Délutánonként fél 6-kor (vagy fél 5-kor, napnyugtától függően) indul útnak, és jöhet akár hurrikán, semmi sem tántorítja el napi penzuma teljesítésétől. Versenyek rajtlistáján azonban biztosan nem találjuk, mert ez ellenkezik a filozófiájával. Szerinte a futás maga a szabadság, ami a gondolataiban nem fér össze például a nevezési díjakkal sem, ennek ellenére senkit sem beszél le az indulásról.

A miami Forrest Gump

Amolyan miami Forrest Gump lett, különc – vagy inkább híresség, már-már turisztikai látványosság. A sortban, póló nélkül futó férfihez összesen már több mint háromezren társultak egy vagy több futásra. Szívesen veszi a társaságot, és aki megteszi vele a nyolc mérföldet, becenevet kap, illetve felkerül a Raven-listára. Akad, aki időről időre csak azért utazik Miamiba, hogy vele rója a mérföldeket.

A vele foglalkozó honlap óvatosan úgy fogalmaz, övé a világ leghosszabb, egy helyszínen, homokban zajló futósorozata, és valószínűleg senki más nem mondhat magáénak Kraftéhoz hasonló teljesítményt. Hihetetlen kitartása előtt tisztelegve dokumentumfilmet, illetve 2017-ben könyvet készítettek róla. A szerző, Laura Lee Huttenbach magas szinten atletizált, és természetesen csatlakozott a „Hollóhoz” egy futásra – meg is kapta a maga becenevét.

Az amerikai különlegességét jelzi, hogy – mint az As írta – a világjárvány idején, a tavasszal ő volt az egyetlen, aki futhatott a miami strandon. Ahogyan fogalmazott, akkortájt csak a madarak, no meg a saját, néhány nappal korábbi nyomait látta a homokban.

Bár egyre gyakrabban fáj a háta, és mind görnyedtebben tapossa a homokot, mint mondja: amíg bírja, nem hagyja abba.

Fotó: csupasport.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek