Eliud KipchogeUtcai futás 

Elmarad minden idők talán legnagyobb maratoni összecsapása vasárnap Londonban

Szerencsére nem az egész esemény, amit a világ maratonfutó közössége már két hónapja vár, csak az “összecsapás”. De menjünk szépen sorjában.

Az összes tavaszi futóversenyhez hasonlóan március első harmadában a London Marathont is elérte a végzete. A koronavírus járvány miatt március 13-án bejelentették a szervezők, hogy az eseményt október 4-re halasztják. Akkor a benevezett több mint 40.000 futó még azt remélte, hogy futhat októberben. Aztán ahogy alakult a helyzet, a stáb is alakították az eseményt, augusztus 6-án bejelentették, hogy a szokott formában idén nem lesz London Marathon.
A 40., jubileumi Virgin Money London Marathon az elit női, férfi és kerekesszékes futók versenyeként zajlik majd, az amatőrök tömegei virtuális formában teljesíthetik.

Helyszín és időrend

A verseny helyszíne a St. James Park, ahol egy 2,15 km-es körpályán az óra járásával megegyező irányban fognak megtenni a futók 19 kört és még 1345 métert. Így a cél a hagyományos helyszínen, a The Mallon lesz.

Nézők nem követhetik a helyszínen az eseményt, a St. James Parkot a helyi lakosoknak és a parkot látogatóknak tartják fenn, de a pálya nem lesz látható belülről.

A nap folyamán 3 rajt lesz, külön indítják az egyes mezőnyöket. Közép-európai idő szerint a következő időpontban:
8:15 – Elit Női futók
11:15 – Elit Férfi futók
14:10 – Kerekesszékes futók

COVID19 intézkedések

Az egész esemény egy “versenybuborék” lesz, ahova külső személyek nem léphetnek be. A résztvevők, a kísérőik és a lebonyolításban segédkezők már előzetesen egy Londonon kívüli szállodában együtt laknak, mással nem érintkeznek vasárnapig. A hotel 20 hektáros területén van lehetőségük edzeni is.
Mindenkit teszteltek még otthon, majd a Londonba érkezük után újra, a folyamatos tesztelések egészen péntekig zajlanak. Aki pozitív tesztet, vagy tüneteket produkál, azonnal karanténba kerül.
Az etióp Degitu Azimeraw visszalépett a versenytől, miután neki és edzőjének, Haji Adelónak is pozitív lett a tesztje. Azimeraw a női mezőny egyik esélyese lett volna, a 21 éves futó tavaly első maratoni versenyét 2:19:26-os pályacsúccsal nyerte Amszterdamban.

Résztvevők

A beharangozott futók között a legnagyobb nevek mindenképpen Eliud Kipchoge (KEN), a jelenlegi világcsúcstartó (2:01:39, 2018 Berlin), ő az egyetlen ember, aki 2 órán belül tudott “laboratóriumi” körülmények között maratont futni, Kenenisa Bekele (ETH), akinek egyéni csúcsa mindössze 2 másodperccel marad el a világcsúcstól (2:01:41, 2019 Berlin) és Brigid Kosgei (KEN), a táv női világcsúcstartója (2:14.04, 2019 Chicago).
Bekele egy vádlisérülés miatt sajnos pénteken délután visszalépett, így a mindenki által nagyon várt párharc most elmarad.
Így is lesz még 6 másik futó a pályán, akinek 2:05-ön belüli ideje van.
Itt lesz a norvég Sondre Nordstad Moen (2:05:48, 2017, Fukuoka), a maraton korábbi és az egyórás futás jelenlegi Európa-csúcs-tartója.
A brit hosszútávfutóknek ez a verseny egy jó lehetőség lesz a olimpiai szint (2:11:30) megfutására, ebben iramfutóként nem más, mint a négyszeres olimpiai bajnok Sir Mo Farah fogja segíteni őket.

A női mezőny egyértelműen kimagasló futója a már említett Kosgei, az ő egyéni csúcsa legalább 3 perccel jobb a többiekénél. Rajta kívül még 3 2:20-on belül egyéni csúccsal rendelkező futónő áll majd a rajtnál. Itt lesz a korább londoni, berlini, frankfurti maraton győztese és a regnáló világbajnok is.

További részleteket megtudahatsz az esemény oldaláról.

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek