Ultrafutás 

Hat futót mentett meg a fagyhaláltól egy kínai pásztor a halálos kimenetelű terepfutóversenyen

Zhu Kemingre hősként néznek Kínában, miután kiderült, hogy a pár nappal ezelőtti terepfutóversenyen hat futót mentett meg, írja a telex.hu.

A beszámolók szerint egyébként felhőszakadás csapott le a futóversenyzőkre, 21 versenyző halt meg Északnyugat-Kínában a hirtelen megváltozott időjárási körülmények miatt.

Keming, a helyi pásztor azt mesélte a kínai médiának, hogy aznap ebédidőben épp a juhait legeltette, amikor megélénkült a szél, és zuhogni kezdett. A férfi behúzódott egy barlangba, ahova vészhelyzet esetére korábban ételt és ruhákat raktározott el magának. Azonban miközben bent volt, észrevette az egyik versenyzőt, aki görcsöt kapott. A juhász bekísérte a férfit a barlangba, és tüzet gyújtott neki, majd további öt futót is bemenekített a fedezékbe.

A 100 kilométeres hegyi terepfutóverseny esete hatalmas felháborodást és gyászt váltott ki Kínában, az emberek megkérdőjelezték, hogy a szervezők miért nem mondták le a versenyt annak ellenére, hogy figyelmeztették őket a szélsőséges időjárás előrejelzéseire. Az eset után öt futóversenyt azonnal töröltek az országban.

Fotó: telex.hu

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek