A maratonifutóbajnok Jenkei Péter már nagyon szeretné lehagyni az édesapját
A Vasas atlétája május 8-án a magyar futball szentélyében bizonyíthat a Félmaratoni Magyar Bajnokságon.
Hiába iparkodott Jenkei Péter, eddig csak megközelíteni tudta édesapjának, Jenkei Andrásnak a hosszútávfutó rekordjait, pedig a Vasas 30 esztendős atlétájának nevét nem csak a magyar, hanem a nemzetközi mezőnyben is jegyzik. A családapa Pétert már egy kicsit bosszantja is, hogy az „őse”, aki egyben az edzője is, az 5000 és a 10000 méteren, valamint a maratoni távon is nála jobb egyéni csúcsokkal rendelkezik, pedig azok a rekordok kezdenek a ködbe veszni, ugyanis egytől-egyig 1983-ban születtek.
„Vagy az édesapám volt túl jó hozzám képest, vagy nekem kell jobban belehúzni, mert legalább egy családi rekordot szeretnék elvenni tőle –nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a 30 esztendős Jenkei Péter, akinek azért nincs oka a szégyenkezésre, mert már ő is sokszor kitett magáért. Így például a tavalyi maratoni magyar bajnokságon, amelyet közel ötperces előnnyel nyert meg. Ráadásul úgy, hogy a mezőny élére állva szinte végig egyedül futott, ennek ellenére a táv második felét gyorsabban tette meg, mint az elsőt. – Abba is nehezen nyugszom bele, hogy az egyéni csúcsaimon harmadik éve nem tudok javítani, pedig az edzéseim nem csekély feladatát annak rendje és módja szerint teljesítem.”
Munka, ami egyben nemes cselekedet is
A Jenkei Péterről alkotott kép akkor teljes, megítélése pedig csak úgy igazságos, ha arról is szó esik, hogy a mindennapjait nem csak az atlétika tölti ki, hanem a munkája is, amit nemes cselekedetnek is lehet nevezni.
’Immár a harmadik éve a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársa vagyok, projektvezetőhelyettesként napi nyolc órát dolgozok – folytatta Péter, aki a Corvinus Egyetemen szerzett közgazdász diplomát.– Nagy kihívás számomra az feladat, amelyet rám bíztak, munkatársaimmal együtt azért fáradozunk, hogy Magyarország 300 legszegényebb települését sikerüljön felzárkóztatni, az ott lakók életminősége sokat javuljon. Emellett igyekszem lépést tartani az ellenfeleimmel a versenyeken, amelyek közül most két nagyon fontos következik. Május elsején a 10000 méteres magyar bajnokság, majd éppen egy héttel később egy annál is rangosabb bajnoki erőpróba a félmaratoni távon. Azt nem ígérhetem, hogy utóbbi távon túlszárnyalom az édesapám legjobb eredményét, mert amikor ő a csúcson járt, a félmaratoni még nem jött szokásba.”
Nem éppen jó előjel Jenkei Péter számára, hogy néhány nappal ezelőtt a hamburgi maraton feladására kényszerült, a Vasas futója szerint viszont ebben a tagadhatatlan rosszban is rá lehet találni egy parányi jóra.
„Kifejezetten gyors volt a kezdés Hamburgban, ami engem is magával ragadott, és ez később megbosszulta magát. Harminc kilométernél tarthattam, amikor éreztem, hogy lelassulok, a szeles időben nem éreztem magamban annyi erőt, hogy megpróbálkozzak a gyorsítással, ezért álltam ki. Ha folytatom, a felesleges erőfeszítésnek az lett volna a következménye, hogy a most következő két magyar bajnoki erőpróbának nem tudok úgy nekirugaszkodni, hogy ne állna fenn egy újabb kudarc veszélye” – folytatta kellő őszinteséggel Jenkei, aki a 10 kilométert „hazai pályán”, a Vasas Pasaréti Sportcentrumában futhatja le, május 8-án viszont egy olyan színhelyen teljesítheti a félmaratoni távot, amelyet joggal lehet a magyar labdarúgás szentélyének nevezni.
Világranglista pontokat is lehet gyűjteni
„Először meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a Puskás Arénába vagyunk „hivatalosak”, mert máshoz szoktunk, de úgy gondolom, hogy az újdonság ereje és a hely szelleme is ösztönző lehet a számunkra. Tizenhárom körös verseny vár ránk, félreértés ne essék, nem a küzdőtér gyepén, hanem a stadionon kívül, az Aréna parkjában. Szeretnék a legjobbak közé kerülni, az idei ranglista harmadik helyezettjeként nem is lehetnek mások a céljaim. Örülnék annak, ha május 8-án úgy tekinthetnék vissza a mögöttem álló egy hétre, mint aki jól végezte a dolgát, és motiváltan térhet vissza a heti 200-220 kilométeres edzések sűrűjébe” – hangsúlyozta Jenkei Péter.
A Vasas atlétájának szavait Scheidler Géza, a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója azzal egészítette ki, hogy a férfi és női felnőtt, valamint U23-as félmaratoni magyar bajnokságra, amely részét képezi a hazai csapatbajnoki versengésnek, szépszámú nevezés futott be, az indulok száma a százat is megközelítheti.
„Annak köszönhetően, hogy a pályát, az 1514.77 méteres köröket a technikai munkatársaink hajszálpontosággal mérték ki és hitelesítették, a bajnokságon elért eredményekkel világranglista pontokat is lehet gyűjteni, ami extra motivációt jelent a rajthoz álló hosszútávfutók számára” –hangsúlyozta a sportszakmai igazgató.
Szalay PéterSzPress Hírszolgálat
Fotók: Szász Norbert és Runner’s World