SPAR Budapest Maraton 2023Utcai futás 

Több, mint 23.000 nevező a 38. SPAR Budapest Maraton Futófesztiválon

A szombati, nyárias 22-25 fok után, egy hirtelen jött, nagyfokú lehűlés következtében több, mint 10 fokot csökkent a hőmérséklet, így tökéletes futóidőben, 10-12 fokban rajtolhattak reggel 9 órakor a SPAR Budapest Maraton különböző távjainak résztvevői.

Több ezer futó várta izgatottan, de annál nagyobb lelkesedéssel az ELTE Lágymányosi Campusánál lévő rajtzónában a dudaszót, hogy teljesítse a SPAR 14 km-es, vagy az ikonikus, 42 km-es távot, egyéniben, duoban (SPAR Budapest Maraton párban), vagy négyesben (Tolle Mini Trappista Maratonstaféta). Novák Katalin Magyarország Köztársasági elnöke is részt vett Magyarország ikonikus futófesztiválján és egy maratonstaféta tagjaként nagynénjét kísérte a maratoni táv utolsó 10 kilométeres szakaszán. Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős államtitkár az Aktív Magyarország Maratonstaféta tagjaként teljesítette a 42 km-es távot, míg Dr. Bősz Anett, Budapest humán területekért felelős főpolgármester-helyettese – gyermekének születése után – először teljesítette a klasszikus maratont.
Az útvonalon több tucat zenekar is támogatta a futókat, ismert DJ-k és énekesek, valamint a Magyar Állami Operaház kórusa és fúvósai is segítették a részvevőket.


Számos jubileumi futót is köszönthettünk a királyi távon, akik között volt Jan Paraniak (547) és Eva Seidlova (508) is, akik összesen több, mint 1000 maratont teljesítettek.

Az esemény résztvevői közel 1000 hazai településről és 96 országból érkeztek Budapestre, hogy a főváros legszebb, világörökségi részein keresztül futva érkezhessenek be a célba, és vehessék át csodálatos érmüket.

A legendás távon már az első néhány kilométeren meglépett egy boly, így gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratva elsőként Baum Mitchell (2:24:36) ért célba, abszolút másodikként, első magyarként Vigh Zoltán Krisztián (2:27:30) futott át a célvonalon, míg a dobogó legalsó fokára Simon Péter (2:32:34) állhatott fel. A nőknél Barabás Eszter (2:54:17) szerezte meg az első helyet, őt követte von Keutz Pia (2:54:29), míg a bronzérmet Garai Ágnes Szonja (2:58:32) érdemelte ki.

A maratoni táv útvonalába több táv is bekapcsolódott. A Nestlé 30 km a Fővám téren, mg a Budapest 150 Félmaraton a Margit híd budai hídfőjénél rajtolt el fokozatosan, hogy a futók egymást támogatva és segítve teljesítsék a kitűzött céljaikat és valósítsák meg álmaikat.

A Nestlé 30 km-es távon ciprusi győzelem született, Protopapas Christoforos (1:49:42) személyében, Csörge Szabolcs Jószef (1:56:37) szerezte meg az ezüstérmet, míg harmadikként Laki Árpád (1:56:52) futott át a célvonalon. A hölgyeknél magyar fölényről beszélhetünk, ugyanis elsőként Kovács Éva Margit (2:06:53) ért célba, őt követte Varga Dóra (2:11:36), harmadik helyen pedig Uri Bettina (2:11:38) végzett.

A Budapest 150 Félmaratonon Zvekán Zsombor (1:12:37) szerezte meg az abszolút aranyérmet, Péter Áron (1:17:51) lett a második, míg a dobogó legalsó fokára Exner Jakub (1:18:44) állhatott fel. A hölgyek versenyét Ménes Anita (1:24:13) nyerte, másodikként Zólyomi Kinga (1:27:23) ért célba, míg harmadik helyen Zota Ramona (1:27:17) végzett.
 

A 38. SPAR Budapest Maraton Fesztivál – többek között – jótékonysági célokat is szolgált: 14 karitatív szervezeten keresztül összesen több, mint 15 millió Forintot adományoztak a résztvevők a rászorulóknak.


A több tucat partnernek és a több, mint 20.000 célba érkezőnek köszönhetően igazi fesztiválhangulat uralkodott az október 14-15-ei hétvégén.

38. SPAR Budapest Maraton 2023 eredmények

Tetszik, megosztom:

Hasonló cikkek